2022. november 25.
Laidouni az ausztrálok ellen is bizonyíthat
A katari világbajnokság csoportkörének második fordulójában Tunézia Ausztrália ellen lép pályára.

Tunézia nagyszerűen kezdte a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságot, hiszen Aissa Laidounival a kezdőcsapatban 0-0-s döntetlent játszott a világklasszisokat felvonultató Dánia ellen. A találkozót 25 éves középpályásunk 82 százalékos passzpontossággal, illetve öt nyert párharccal, nyolc labdaszerzéssel, valamint a mérkőzés legjobbjának járó MVP-trófeával zárta.

A találkozó után sportigazgatónkat, Hajnal Tamást kérdeztük Laidouni teljesítményéről, aki elmondta, hogy nem lepte meg ez a teljesítmény, hiszen ismerjük őt, tudjuk, hogy szívét-lelkét kiteszi a pályára. Sportigazgatónk azt is hozzátette, hogy most már nem csak mi magyarok, de az egész világ láthatja, hogy Aissa mennyire jó játékos. A teljes interjút IDE kattintva tudja elolvasni.

A találkozó után természetesen magát a főszereplőt, Laidounit is megkerestük, aki készséggel válaszolt a FradiMédiának. Tunéziai középpályásunk azt mondta, különleges érzések kavarogtak benne a mérkőzés előtt, hiszen mégiscsak ez volt élete első vb-meccse, ahol ráadásul rögtön őt választották a találkozó legjobb játékosának.

Tunézia a dánok elleni 0-0 után már a következő, Ausztrália elleni csoportmeccsre fókuszált. Laidouni szerint az lehet a kulcs, hogy ugyanazzal a hozzáállással kell játszani ezúttal is, mint ahogy tették azt Eriksenék ellen az első fordulóban.

A Tunézia-Ausztrália találkozót november 26-án, szombaton 11.00-tól rendezik, ahol Aissa az első mérkőzéshez hasonlóan, ezúttal is a kezdőcsapatban kaphat helyet. A csoportkör zárásaként Tunézia november 30-án, szerdán a regnáló világbajnok Franciaország ellen lép majd pályára.

A Fradi-család nevében sok sikert, és minél eredményesebb szereplést kívánunk Aissa Laidouninak!

Cikkajánló

Tippeljen és nyerjen férfi terepmintás pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Borbély Balázs rekordja, történelmi sorozatban a Fradi

Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!

Corbu Máriusz a román válogatott keretében

Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.

Zachariassen lett a legjobb a mágikus este után

A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.

Szalai Áron: Győzni megyünk a Vasas otthonába!

Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.

Még mindig a San Siro-i csoda hatása alatt

Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!

Ismét Daniel Arzani gólját választották a legszebbnek

Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.

Zachariassen: Ez egészen elképesztő volt!

Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin