2020. április 22.
Legendás derbi-győzelem - A Hét Meccsei II.
A Hét Meccsei második részének fő fókuszában az első Ligakupa-siker és a 2003-as derbi-győzelem.

Hétfőn új rovatot indítottunk a fradi.hu-n. Szemfüles szurkolóink felfigyelhettek rá, hogy Facebook- és Instagram-oldalunkon rendre visszaemlékezünk az adott napon történt jelentős mérkőzésekre. A Tempó Fradi segítségével mostantól minden héten cikk(ek)ben gyűjtjük össze A Hét Meccseit. Első írásunkban két bajnoki cím felé „tettünk nagy lépést”, valamint felelevenítettük Gera Zoltán utolsó mesterhármasát, ezúttal pedig a 2003-as derbi-győzelem és az első Ligakupa-siker van a fő fókuszban.

ÁPRILIS 23.

A Nap Meccse: 2003 – FTC-Újpest 2-1

A 2000-es évek egyik legemlékezetesebb derbijén egy hihetetlenül kiélezett mérkőzésen a 73. percben hátrányba kerültünk az Üllői úton, Tokody Tibor vette be Szűcs Lajos kapuját. Csupán három perccel később azonban jött Gera Zoltán válasza, a 87. percben pedig a csodacserénk, Aleksandar Jovic Halhatatlan lett, hiszen győztes gólt vágott az Újpest kapujába. Videón is érdemes újra átélni:

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2016-ban is Újpest elleni derbi volt ezen a napon, az 2-2-es döntetlennel ért véget
- 2006-ban 1-0-ra nyertünk a Diósgyőr otthonában
- 1975-ben a Crvena Zvezda elleni elődöntő visszavágóján 2-2-es döntetlent játszottunk a belgrádi Marakanában, ezzel bejutottunk a KEK fináléjába!

A nap legnagyobb sikere:

- 1911-ig kell „visszautaznunk” hozzá: 7-0-ra nyertünk a TTC ellen

További április 23-i találkozók és évfordulók: ITT

 

ÁPRILIS 24.

A Nap Meccse: 2013 – FTC-Videoton 5-1

Kétes megítélésű volt akkor és utólag is a Ligakupa sorozata, nem véletlenül szűnt meg hamar, de aki ott volt azon az estén Székesfehérváron, sose felejti el, rengeteget jelentett a szurkolók számára az a siker. 2004 óta vártunk ugyanis egy újabb férfi labdarúgósikerre, és ezen a mérkőzésen nagyon magabiztos győzelemmel szereztünk ismét kupát.

Vladan Cukic révén hamar előnybe kerültünk, és bár erre jött még a Videoton válasza, Julian Jenner hamar visszaszerezte a vezetést, Stanley Aborah duplázott, Somalia pedig beállította az 5-1-es végeredményt.

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2011-ben 3-1-re nyertünk az MTK otthonában, André Schembri és Maróti Béla is nagy gólt lőtt
- 2002-ben, szomorú hangulatú meccsen, Simon Tibor tragikus halálát követően 4-0-ra legyőztük a Győri ETO-t

A nap legnagyobb sikere:

A Ligakupa-győzelem 5-1-es sikere

További április 24-i találkozók és évfordulók: ITT

ÁPRILIS 25.

A Nap Meccse: 1992 – Győri ETO-FTC 1-6

A legendás Fradi-tavasz egyik nagy győzelme, öt hónapja veretlenek voltunk, és ezzel együtt négy mérkőzésen 17 gólt vágtunk! A győri meccs hőse a hat perc alatt mesterhármast jegyző Lipcsei Péter volt, a triplájával már a szünetben 4-0-ra vezettünk, végül 6-1-es vendégsiker lett a vége.

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2015-ben 3-0-ra nyertünk a Groupama Arénában a DVTK ellen, Roland Lamah gyönyörű, sarkazós gólt lőtt
- 2014-ben 1-0-ra vertük meg a Kaposvárt
- 1998-ban 4-1-re győztük le a Kispestet

A nap legnagyobb sikere:

- 1915-ben 7-0-ra legyőztük a BEAC-ot a Hadikupában

További április 25-i találkozók és évfordulók: ITT

 

ÁPRILIS 26.

A Nap Meccse: 2003 – FTC-Győri ETO 1-0

Nem egy kiemelkedő győzelem, nem járult hozzá bajnoki címhez, sőt, a második félidőben hatalmas füttyszó hallatszott az Üllői úton, mivel a meccs egyetlen találata még a 13. percben született Tököli Attila révén. A találkozó mégiscsak különleges volt, ugyanis az ellenfél kispadján a nálunk játékosként és edzőként is sikereket elérő Varga Zoltán ült.

Egyéb meccsek erről a napról:

- 2009-ben 3-0-ra nyertünk az NB II-ben az ESMTK otthonában
- 1976-ban a Kaposvárt győztük le 2-0-ra a Magyar Kupában

A nap legnagyobb sikere:

- 2017-ben a Magyar Kupa elődöntőjének odavágóján 8-0-ra kiütöttük az akkor NB III-as Budafokot

További április 26-i találkozók és évfordulók: ITT

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin