Férfi labdarúgócsapatunk december 3-án, vasárnap 17.45-től kezdődő, Mezőkövesd elleni hazai bajnokiján újra megmutathatjuk: minden tekintetben zöldek vagyunk!
Az idén már két ízben rendeztünk szemétszedő akciót a Groupama Arénában. A vasárnapi mérkőzésnap tematikájául szolgáló Fenntarthatósági Napunk keretében most ismét arra buzdítjuk szurkolóinkat, hogy ne hagyják a lelátón a szemetüket!
Kezdeményezésünk most is az egész stadionra kiterjed, mind a normál jegyes és bérletes szurkolóinkat, mind pedig a VIP-vendégeinket arra kérjük, csatlakozzanak az akcióhoz, amelyet a helyszínen önkéntesek és hoszteszek segítségével, szpíkeri tájékoztatással támogatunk. Segítőink ott lesznek a lelátókon és a VIP-szektorokban is, szemeteszsákokat és gumikesztyűket is tőlük kérhetnek majd.
Kérjük tehát a fradistákat, hogy csatlakozzanak felhívásunkhoz, és ne hagyják a lelátón a szemetet! Tegyünk együtt a zöldebb stadionért, egy zöldebb jövőért!
Mind az FTC, mind pedig a Groupama Arénát üzemeltető Sportfive Hungary Kft. működése során kiemelt fontossággal bír a környezettudatos szemléletmód. A Zöld Aréna program keretében eddig többek között elektromos töltőállomásokat, valamint napelemeket telepítettünk a létesítményben, és több sztársportolónk, így például a válogatott labdarúgó, Botka Endre is zöldrendszámos autóval közlekedik.
Meccsnapi aktivitásunk a Football for Climate Justice projekt keretein belül, az Európai Unió Erasmus+ Sport Programjának támogatásával valósul meg.
Szurkolóink az intereneten IDE kattintva vásárolhatnak belépőt a Mezőkövesd elleni meccsre, míg személyesen a Groupama Aréna jegypénztáraiban (általános nyitvatartás: K-P.: 10.00-18.00, Szo.: 9.00-13.00, V-H.: zárva, kivéve mérkőzésnapokon). A jegyvásárláshoz FTC szurkolói kártya szükséges! Az IX. kerületi lakosokat jegyakcióval várjuk: a felnőtt ferencvárosiaknak 1000, a kerületi diákoknak és nyugdíjasoknak pedig mindössze 500 forintba kerül egy belépő! Akciónk részleteivel kapcsolatban ITT tudhat meg részleteket!
A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.
A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.
A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.
A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!
Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!
Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.
Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az FTC stabilitását emelte ki a Twente elleni mérkőzés után.