2022. február 9.
„Lépésről lépésre jobban megismerjük egymást”
Sztanyiszlav Csercseszov elégedett volt a csapat szerdai hozzáállásával.

Mint megírtuk, férfi labdarúgócsapatunk szerda este 2-0-ra győzött a másodosztályban szereplő Vasas FC vendégeként a MOL Magyar Kupa 5. fordulójában, így bejutott a kupasorozat negyeddöntőjébe. Az Illovszky Rudolf Stadionban lejátszott mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.

- A legfontosabb, hogy sikerült továbbjutnunk a Magyar Kupában, talán ez egy kis megnyugvást is jelent most a csapat számára. Ettől függetlenül készülnünk kell a következő feladatra, a hétvégi, ZTE elleni bajnokira – kezdte értékelését a tréner. - Minden mérkőzés más és más, a szerdaiban a legfontosabb a győzelem volt és az, hogy azok, akiket eddig nélkülöznünk kellett, sikeresen visszatértek. Lépésről lépésre jobban megismerjük egymást és összecsiszolódunk, ez szintén sokat jelent.

Az orosz szakembertől megkérdezték: elégedett volt a csapat hozzáállásával?

- Igen, viszont néhány helyzetben játszhattunk volna szervezettebben, nyugodtabban is szerdán. Nemrég állt össze teljesen a keret, időre van szükségünk, hogy csapatként még jobban tudjunk teljesíteni.

Végezetül Sztanyiszlav Csercseszov Zeljko Gavric teljesítményét is értékelte.

- Gavric egy nagyon jól használható játékosunk, kiválóan teljesít az edzéseken, ráadásul az ő szerepeltetésével szerdán Róbert Maknak is egy pici pihenőt tudtunk adni. Elég játékosunk van a különböző posztokra, így tudunk váltogatni – mondta Csercseszov.

Együttesünk legközelebb február 13-án, vasárnap lép pályára, akkor a ZTE FC vendégei leszünk az OTP Bank Ligában.

Cikkajánló

A Vasas legyőzésével továbbjutottunk a kupában!

Férfi labdarúgócsapatunk Botka Endre és Ryan Mmaee góljával 2-0-ra legyőzte a Vasast a MOL Magyar Kupában.

Megvan a következő ellenfelünk a MOL Magyar Kupában

Férfi labdarúgóink a Vasas búcsúztatása után a negyeddöntőben folytatják szereplésüket a MOL Magyar Kupában.

„Egész Európa hallotta a szurkolóinkat, köszönöm nekik"

Az AC Milan elleni fantasztikus UEL-győzelmünk után Borbély Balázs osztotta meg a gondolatait.

MILÁNÓ ZÖLD-FEHÉR! MEGVERTÜK AZ AC MILANT!

Férfi labdarúgócsapatunk csodálatos játékkal nyert a hétszeres BEK/BL-győztes ellen a San Siróban!

Milan–FTC: nagy különbség a kezdőcsapatok értéke között

Az olaszok sztárjátékosai önmagukban értékesebbek, mint a Fradi teljes kezdője.

Gartenmann: „Menjenek oda és hozzanak el egy pontot"

Korábbi védőnk most az olasz Sampdoria játékosa, de nem kérdés, hogy kinek szurkol ma este!

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin