Amint arról korábban beszámoltunk, a MOL Fehérvár FC elleni hazai bajnokin Lisztes Krisztián előbb meglőtte első, majd percekkel később második találatát is a Ferencváros felnőtt csapatában, így 2011 után ismét Lisztes-gólnak örülhetett a zöld-fehér szurkolótábor. Szűk 12 évvel ezelőtt idősebb Lisztes Krisztián az Újpestnek lőtte utolsó bajnoki gólját a Fradiban.
Ifjabb Lisztes Krisztián ezekkel a találatokkal rögtön a 2022/23-as bajnoki idény legfiatalabb NB I-es gólszerzője lett (17 év 10 hónap). A tíz legfiatalabb játékos között ott van a listán az FTC utánpótlásából kikerült Katona Bálint is (ő a hatodik a felsorolásban 19 évesen és 11 hónaposan), aki jelenleg a tabella második helyén álló újoncot, a Kecskemétet erősíti, és már hét alkalommal vette be az ellenfelek kapuit ebben a bajnoki szezonban, ezzel a kilencedik helyet foglalja el az NBI góllövőlistáján.
Az FTC utánpótlás akadémiai igazgatója, Palásthy Norbert elmondta, nagy büszkeség, hogy két Fradi-nevelésű játékos is ott van az idei szezon tíz legfiatalabb gólszerzője között.
- Számunkra óriási öröm, hogy két olyan játékos is felkerült erre a listára, aki a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, és most az NB I-ben is eredményesek tudtak lenni. Ez egy hosszú éveken át kialakított és felépített szisztematikus munka gyümölcse, hiszen az utánpótlástól kezdve ott az NB III-as csapatunk, a Soroksár és utána a felnőtt együttesünk. Mint mondtam, nem ma kezdtük el, de most már számokban is lehet mérni, hogy az FTC utánpótlásából kikerülő játékosok megállják a helyüket az NB I-ben. Az akadémián mi eddig is úgy gondoltuk, hogy nem az eredményesség számít, hanem az, hogy minél gyorsabban feljebb tudjuk áramoltatni a fiatalokat. Reméljük, hogy ez a szám még tovább fog nőni.
Sportigazgatónk, Hajnal Tamás kiemelte, hogy az ajtó mindig nyitva áll a fiatalok előtt.
- Nagyon örülünk Krisz teljesítményének, hiszen ez még csak a második élvonalbeli meccse volt, és fantasztikusan sikerült. Az utóbbi hetekben látszott az edzéseken mutatott teljesítményén, hogy készen áll, most pedig megkapta a lehetőséget. Ez egy nagyon jó jel és motiváció lehet az utánpótlásban szereplő játékosoknak, hogy az ajtó tényleg nyitva áll, ha keményen dolgoznak, akkor megkaphatják a lehetőséget. Ezt mi támogatjunk, és keressük is az ilyen fiatalokat.
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.
A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.
Nézze meg videós összeállításunkban a Fizz Liga 2025/26-os szezonjának mind a 67 Fradi-gólját - VIDEÓ!
Sportolj és tanulj velünk nyáron is a Fradiban!
A ZTE FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon.
Varázsolja zöld-fehérbe telefonját, monitorját együttesünk legújabb csapatfotójával!