A hétközi, Ludogorec elleni BL-selejtező után ezúttal a bajnokságban várt újabb feladat 36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunkra, a mieink a Nyíregyháza otthonába látogattak a Fizz Liga 3. fordulójában. A mérkőzés előtt Robbie Keane arról beszélt, hogy keretünkből több olyan játékos is lehetőséget kap majd, akik a szezon során eddig kevesebbszer szerepeltek, ennek megfelelően vezetőedzőnk a Gróf – Botka, Cissé, Raemaekers – Cadu, Maiga, Levi, Keita, Nagy – Varga, Gruber kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.
I. félidő
A kezdőrúgást a mieink végezhették el, és rögtön az első percben veszélyes támadást vezettek a hazaiak kapuja ellen, de gólhelyzet végül nem alakult ki. A folytatásban inkább a Nyíregyháza birtokolta a labdát, a piros-kékek bátran futballoztak, a 11. percben Májer átlövésénét kellett védenie Grófnak. Egy perccel később már Kersák kapuja előtt folyt a játék, Gruber cselezett befelé a jobb szélről, majd kilőtte a bal alsót (0-1).
Öt perccel ezután Levi vágott ki nagy sprintet, majd centerezett, de az érkezők nem fértek a labdához, mert a Szpari kapusa vetődve szögletre ütötte a labdát. A 22. percben a pálya közepén indultak meg a mieink, Keita tört előre, majd indította Varga Barnabást, aki eltolta a labdát Kersák mellett, és a hálóba gurított (0-2).

A 31. percben szintén Keita és Varga voltak a főszereplők, a jó kiugratás után azonban csatárunk nem tudott lőni, és az érkező Nagy Barnabás sem tudta a kapuba kanalazni a labdát. Két perccel később a Gruberrel szemben elkövetett szabálytalanságért ítélt szabadrúgást a játékvezető, a 16-os vonala előtt letett labda mögé Jonathan Levi állt oda, és gyönyörű mozdulattal tekert a hálóba (0-3). Svéd szélsőnk először volt eredményes ferencvárosi mezben, csapatunk pedig 2023 augusztusa után szerzett ismét szabadrúgásgólt, akkor Ramírez talált be Székesfehérváron.
A félidő vége előtt két perccel Levi újra helyzetbe került, de Cadu előkészítése után a kapu mellé lőtt. A játékrész utolsó helyzete a hazaiak előtt adódott, Nagy Dominik 24 méterről bombázott, Gróf Dávid a felsőlécre tolta a labdát.
II. félidő
A szünet után először Katona próbálkozott, de Gróf fogta a távoli lövést. Az 50. percben Edomwonyi próbált túljárni kapusunk eszén, de Gróf vetődve ismét hárított. Öt perccel később szabadrúgáshoz jutottak a mieink, Levi ívelése után Raemaekers csúsztatott kapu fölé. A 60. percben Edomwonyi kapott jó labdát, Cissé pedig csak szabálytalanul tudta megálítani a 16-os előtt, de az ezt követő szabadrúgást veszélytelennek bizonyult.
Csapatunk azonban szabálytalanul hozta játékba a labdát, Cissé kézzel ért a játékszerhez az ötösnél, így hazai büntető következett. A tizenegyest Edomwonyi értékesítette, ezzel a hazaiak szépítettek (1-3). Nem maradt el a válasz, a 73. percben egy szöglet után lerántás miatt ítélt büntetőt a játékvezető, amit Gruber Zsombor gólra váltott (1-4). Az utolsó percekben mindkét oldalon voltak lehetőségek, de gólt egyik csapat sem tudott szerezni, így a Ferencváros 4-1-re győzött.
Férfi labdarúgócsapatunk legközelebb augusztus 12-én, kedden 20.15-től lép pályára a Groupama Arénában a Ludogorec ellen a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján.
Férfi labdarúgás,
Fizz Liga, 3. forduló
Nyíregyháza-FTC 1-4 (0-3)
Nyíregyháza, Városi Stadion, 7 980 néző, v. Csonka
Nyíregyháza: Kersák - Májer (Antonov, 75.), Evangelou, Temesvári, Jokics, Benczenleitner (Farkas, 75.) - Katona, A. Keita, Nagy D. (Toma, 46.) - Manner (Kovácsréti, 72.), Babunski (Edomwonyi, 46.)
Vezetőedző: Szabó István
FTC: Gróf – Botka, Cissé (Szalai, 68.), Raemaekers – Cadu, Maiga, Levi (Zachariassen, 77.), Keita (Madarász, 84.), Nagy – Varga (Joseph, 68.), Gruber (Arzani, 84.)
Vezetőedző: Robbie Keane
Sárga lapok: Jokics (61.), Edomwonyi (73.), illetve Levi (40). Botka (45+3)., Cissé (61.), Keita (82.)
Gólok: Edomwonyi (66. - büntető), illetve Gruber (12., 75. - büntető), Varga (22.), Levi (33).
Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.
Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!
December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.
Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!