2025. június 2.
Magyar középpályással erősítettünk
A Ferencvárosban folytatja pályafutását a 27 éves gólerős középpályás, Ötvös Bence.

A brazil Cadu érkezése után is tovább erősödik magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk kerete, ugyanis leigazoltuk a 27 éves, védőként és középpályásként is bevethető, MOL Magyar Kupa-győztes Ötvös Bencét.

Bemutatás

Ötvös Bence 1998. március 13-án született Nyíregyházán. Itt ismerkedett meg a labdarúgással, végigjárta a Nyíregyháza ifjúsági csapatait, majd 2017-ben a Cigánd együtteséhez került kölcsönben. Egy idény után visszatért nevelőegyesületéhez, ahol további négy évet töltött el. 2021 januárjában a Kisvárda vette kölcsön, majd a szezon végén szerződtette is. Három szezont töltött el a Kisvárdánál, ahol 114 mérkőzésen több, mint 7500 játékpercet kapott. Ez idő alatt 4 góllal és 14 gólpasszal segítette csapatát.

Megbízhatóságával, nagy munkabírásával és folyamatos küzdeni akarásával több csapat figyelmét is felkeltette, végül 2024 nyarán a nem sokkal korábban története első kupagyőzelmét ünneplő Pakshoz igazolt. Első idényében rögtön alapember lett új csapatában, játszott UEFA Európa Liga- és UEFA Konferencia Liga-selejtezőn is, utóbbi sorozatban gólt lőtt és gólpasszt is jegyzett. Betalált a Larnaca ellen, míg a Mornar Bar ellen assziszttal segítette csapatát.

Az OTP Bank Ligában 32 mérkőzésen lépett pályára, ráadásul védekező középpályás létére nyolc gól és négy gólpassz szerepel a neve mellett. Betalált a Zalaegerszeg, az ETO FC Győr, a Fehérvár, a DVSC és a Kecskemét ellen is. A MOL Magyar Kupában is alapembere volt a címvédő Paksnak, ráadásul a Mezőkövesd ellen 3-0-ra megnyert találkozón két góllal segítette csapatát.

Ötvös Bence eddig 243 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 26 gólt szerzett és 30 gólpasszt osztott ki.

A FradiMédia YouTube-csatornáján látható Fradi Zóna Plusz 18.00 órakor kezdődő adásában meghallgathatják Ötvös Bence első Fradi-játékosként adott interjúját.

Cikkajánló

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin