2023. augusztus 7.
Málta egyik legrégebbi klubja következik
A Ferencváros következő ellenfele az EKL-ben a kilencszeres máltai bajnok Hamrun Spartans.

A klub története

Az 1907-ben alapított Hamrun Spartans a kezdetektől tagja a máltai labdarúgó ligának, első bajnoki címét 1914-ban nyerte el a vörös-fekete együttes. Két év múlva ismét magasba emelhették a trófeát, ám ezután évtizedekig nem értek el újabb sikert. Jelenlegi nevét 1947 óta használja a klub, amely a szezon végén harmadszor is megnyerte a bajnokságot. Az elkövetkezendő évtizedekben azonban a második helynél jobb eredmény nem jött össze, sőt, a hetvenes években többször ki is esett a csapat az első osztályból. 1983-ban 36 év után lett bajnok a Hamrun, ráadásul ebben az évben a kupát is elhódította a csapat. Ebben az évtizedben három bajnoki címet is nyert az együttes, illetve zsinórban háromszor nyerte meg a kupát is, ráadásul első máltai csapatként oda-vissza megvert egy külföldi csapatot, az észak-ír Ballymenát. Az együttes 1996-ban költözött a ma is használt stadionba, amelyet a klubot évtizedekig vezető elnökről, Victor Tedescóról neveztek el. 2014-ben Hamrun kiesett a másodosztályból is, ami után új alapokra kezdték építeni a klubot.  Az együttes két év alatt visszajutott az első osztályba, majd 2021-ben újra bajnok lett, amit tavaly egy újabb cím követett, így jelenleg kilenc bajnoki címe és hat kupagyőzelme van a klubnak.

A jelen

A 2022/2023-as szezont az UEFA Konferencia Liga selejtezőjével kezdte a Hamrun, amely első körben az örmény Alashkertet búcsúztatta 4-2-es összesítéssel, majd a második körben a bosnyák Velez Mostart verte oda-vissza. A harmadik körben a bolgár Levski Sofiát büntetőkkel kiejtette a csapat, így az első máltai együttes lett, amely eljutott egy UEFA sorozat playoff-köréig. Ott azonban a szerb Partizan Belgrad már túl nagy falatnak bizonyult. A bajnokságot viszont könnyedén megnyerte a klub, huszonhat meccsből huszonkettőt megnyert, és mindössze egyet veszített el, a kupától azonban már a negyeddöntőben elbúcsúzott.

Az idei szezont az UEFA Bajnokok Ligája első selejtezőkörében kezdte a Hamrun, amely az izraeli Maccabi Haifával került össze. A máltai csapat oda-vissza kikapott, 6-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól, így az UEFA Konferencia Ligában folytathatta, ahol javított, és oda-vissza megverte a georgiai Dinamo Tbiliszit, és 3-1-es összesítéssel továbbjutott. A máltai bajnokság még nem indult el, így jelenleg kizárólag a Ferencváros elleni párharcra kell készülnie a vörös-feketéknek.

A klub értéke 4.98 millió euró a Tranfermarkt.com adatai alapján, a klub legértékesebb játékosa az idén nyáron igazolt szerb védekező középpályás, Nemanja Krstic, akit 650.000 euróra taksálnak. Őt követi a horvát Roko Prsa és a bolgár Yuliyan Nenov, akiknek egyaránt 350.000 euró az értéke. Az együttes tavalyi gólkirálya, Elvis Mashike augusztus elején eligazolt a csapattól, az idén lejátszott négy meccsen egyelőre Joseph Mbong a legeredményesebb, aki már három gólt is szerzett. A keretben egyébként viszonylag magas a légiósok aránya, a játékosok 55 %-a nem Máltán látta meg a napvilágot. A csapat vezetődzője a 45 éves olasz Luciano Zauri, aki játékosként megfordult a Fiorentinában, a Lazióban, vagy éppen a Sampdoriában, edzőként pedig dolgozott a Bologna utánpótlásában is. A Hamrunt idén április óta irányítja.

Bár a klub stadionja a már említett Victor Tedesco, a Ferencváros elleni mérkőzést nem itt, hanem a Ta’Qaliban található Nemzeti Stadionban fogja vívni az együttes, amely közel 17.000 fő befogadására alkalmas kapacitásával a legnagyobb létesítmény a szigeten.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk augusztus 13-án, vasárnap 18.45-ös kezdettel a Puskás Akadémiát fogadja az OTP Bank Liga 2023/2024-es kiírásának 3. fordulójában. Az új szezon első hazai bajnokijára megkezdődött a jegyértékesítés! Részletek ITT!

Továbbra is zajlik a bajnoki szezonbérletek értékesítése a 2023/24-es szezonra!

Cikkajánló

Vegyen bérletet focicsapatunk játékosaitól!

Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.

Fontos hírek a derbire készülő szurkolóknak!

Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.

Indul a jegyértékesítés a MOL Magyar Kupa döntőjére

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk május 9-én 18:00-kor találkozik a ZTE-vel a Puskás Arénában.

Kétgólos csatárunk lett a Paks elleni bajnoki legjobbja

Lenny Joseph megköszönte a szurkolóknak az elismerést.

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A Paksi FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Joseph duplájával győzelem a Paks ellen

Nézze meg a Paksi FC elleni győzelmünk két gólját és legfontosabb helyzeteit - VIDEÓ!

Ki volt áprilisban az iFOREX Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Robbie Keane: „Lőhettünk volna több gólt is”

Vezetőedzőnk szerint az FTC irányította a Paks ellen vasárnap megnyert mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin