34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk gőzerővel készül a 2023/24-es szezonra. A szakmai stáb a második ausztriai edzőtáborban is összehangolt, alapos munkával készíti fel a mieinket napról napra az új idény kihívásaira. Ennek a munkának fontos láncszeme az erőnléti felkészítés is, a vasárnapi tréning után erőnléti edzőnkkel, Kovács Bencével beszélgettünk.
- Az edzőtáborok során miben különbözik a munkátok a szezon közbeni feladatoktól?
- Szemben a versenyidőszakkal, a felkészülés idején mindig próbáljuk a posztoknak és egyéni kívánalmaknak megfelelően terhelni a játékosokat. Az egyre sűrűsödő versenynaptár miatt a szezon során ritkán van lehetőségünk a teljes csapattal együtt edzeni, hiszen a keret egy része mérkőzést játszik, majd regenerál, egy kisebb csoport pedig a mérkőzésnapokat követően pótolja a kimaradt terhelést. Éppen ezért a felkészülés kiváló alkalom arra, hogy a teljes keret együtt eddzen, a nagy létszámú edzésjátékokon keresztül pedig a posztoknak megfelelő terhelés is adott. Természetesen a felkészülés fizikális szempontból alkalmas arra is, hogy a fundamentális képességeket is fejlesszük, ilyenkor több idő marad dolgozni az edzőteremben vagy kondicionáló feladatok segítségével kiegészíteni a terhelést a pályán.
- Mi a ti munkátokban a legnagyobb kihívás a felkészülés során?
- A felkészülés célja egyértelműen az, hogy az egészséges játékosok az első tétmérkőzésre a lehető legjobb formában legyenek. Rendkívül fontos, hogy a vezetőedző számára minden játékos elérhető legyen már a szezon legelején, és a fizikális felkészültség ilyen szempontból ne jelentsen akadályt. Az elmúlt években egyre több válogatott játékos érkezett hozzánk, ami egyrészt nagyszerű, másrészt komoly kihívás is, hiszen a válogatottak programja sokszor eltér egy normál edzésritmustól, a viszonylag sűrű menetrend miatt. Azon játékosok esetében, akik elegendő mérkőzésperccel rendelkeznek, egyszerű a dolgunk. Náluk talán a mentális fáradtság lehet kérdés. Vannak viszont olyanok, akik nem jutnak annyi játéklehetőséghez. Az ő esetükben viszonylag gyorsan kell reagálnunk, ha valamilyen hiányosságot tapasztalunk. Szerencsére a rendelkezésre álló teljesítményelemző rendszerek segítségével könnyedén be tudunk avatkozni és a válogatottak és a klub közötti kommunikáció is jól működik. Az újonnan igazolt játékosok esete egy újabb, másik kihívás. Itt a legtöbb esetben a közös munka alatt kell felállítanunk a játékosok profilját, hiszen korábbi adatunk ritkán vannak róluk.
- Milyen feladatai vannak itt az edzőtáborban azoknak a játékosoknak, akik a rehabilitációjukat töltik, mint például Tokmac Nguen, Muhamed Besic vagy Cebrail Macreckis?
- Az edzőtábor alatt lehetőség van arra, hogy akik a szezon során megsérültek, azok nyugodt körülmények között dolgozhassanak, nem kell siettetni a visszatérésüket. Komplexebb munkát lehet végezni velük, ha szükséges, egy-egy edzést ki is lehet hagyni velük a regeneráció érdekében, ami az esetek többségében később kifizetődik. A szezon során természetesen ez a folyamat picit gyorsabb, hiszen a folyamatos mérkőzések miatt szükség van a keret mélységére.
- Mit lehet mondani a keret jelenlegi állapotáról? Hol tartanak a játékosok?
- A hétfői, Botosani elleni felkészülési meccsre egy frissebb kerettel szeretnénk felállni. Emellett az elsődleges cél az, hogy az elvégzett munka után a KÍ Klaksvík elleni BL-selejtezőre a keret kipihenten, jó állapotba utazhasson. Az újaknál kiemelném Mohammed Abu Fanit, az ő kondíciója remek, érezhető, hogy a válogatottjában is szerepelt nemrég. Ám a fizikális frissesség mellett a mentális állapot is nagyon fontos. Sigér Dávid és Pászka Lóri is közel van a 100%-hoz. A tétmeccsekre az apró sérülésekkel küzdő játékosok rendben lesznek. Ilyen terhelés mellett előfordul, hogy elfárad egy-egy izom, de ezeket az egészségügyi stáb igyekszik maradéktalanul menedzselni.
Nézze élőben a meccset és támogassa az Albert Alapítványt!
Ahogy azt már szurkolóink megszokhatták, ezúttal is élőképes közvetítéssel készülünk minden edzőtábori barátságos mérkőzésünkre. A találkozók megtekintéséhez nem kell mást tennie, mint bejelentkezni felhasználói fiókjával a meccsjegy.fradi.hu oldalon, majd befizetni a meccsenkénti 250 forintos támogatói díjat.
Újdonság az elmúlt felkészülési időszakokhoz képest, hogy a mérkőzések nem csak élőben lesznek követhetőek, hanem utólag is visszanézhetőek lesznek a meccsjegy.fradi.hu oldalon, szintén 250 forintos díjért.
Fontos kiemelni, hogy a 250 forintos regisztrációs díj meccsenként értendő, és vagy az élő közvetítésre, vagy az utólag felvételről - akár többszöri - visszanézésre szól.
Az összeggel az Albert Flórián Labdarúgó és Utánpótlás Sportalapítványt támogatja, amelynek tevékenységéről ITT olvashat.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!