A magyar férfi labdarúgó labdarúgó-válogatott június 20-án, kedden 20.45-től Litvániát fogadja Eb-selejtezőn a Puskás Arénában. A G-csoportban Marco Rossi legénysége jelenleg a 2024-es németországi tornára egyenes ági kijutást érő második helyen áll Szerbia mögött és egy kedd esti sikerrel meg is szilárdítaná ezt a pozícióját. Az olasz mester szerint kötelező a győzelem, ám a fiatal magyar csapat egyetlen ellenfelét sem veheti félvállról.
- A keddi találkozót meg kell nyernünk! A lényeg a három pont minden körülmények között, a célunk nem más, mint egyenes ágon kijutni a jövő évi Európa-bajnokságra. Kemény ellenféllel játszunk kedden, amely legutóbb Bulgária ellen sokáig emberhátrányban játszva is megőrizte az 1-1-es döntetlent. A mienk egy fiatal csapat, egyetlen ellenfelünket sem nézhetjük le.
A sajtótájékoztatón az olasz mester kiemelte a magyar válogatott védelmét, benne kapusunk, Dibusz Dénes produkcióját, hiszen a csapatkapitányunk által irányított hátsó alakzat a nemzeti csapat elmúlt három meccsén nem kapott gólt.
- A biztos védelem alapvető fontosságú nálam. Montenegróban akadtak ki nem kényszerített hibák, de ki kell emelnem Dibusz Dénest, aki a válogatott mellett a Ferencvárosban is rendre jó teljesítményt nyújt.
Ami a kezdőcsapatot illeti, Marco Rossi és stábja három helyen tervez változtatást a múlt szombati, Montenegró elleni kezdő tizenegyhez képest. Elképzelhető, hogy a ferencvárosi kerettagok közül Dibusz Dénes mellett Botka Endre, Varga Barnabás vagy Baráth Péter is nagyobb szerephez jut. A Magyarország-Litvánia Eb-selejtező kedden este 20.45-kor kezdődik a Puskás Arénában.
Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.
Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.
A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.
Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.