2020. február 6.
Megjelent a legendás edzőnk naplóit bemutató könyv
Bemutatták az FTC és a fővárosi levéltár közös gondozásában készült, tudományos igényű kiadványt - VIDEÓ!

Budapest Főváros Levéltárának székházában sajtótájékoztatón mutatták be a levéltár és a Ferencvárosi Torna Club közös gondozásában készült vadonatúj könyvet, a Tóth Potya István edzésnaplói (1925-1930) című kiadványt.

A bemutató éppen az egykori ferencvárosi játékos, később legendás edző halálának 75. évfordulójára esett. A magyar futballban a tudományos alapú edzésrendszer előfutárának, az FTC első hivatásos edzőjének életéről megemlékező cikkünkben IDE KATTINTVA olvashatnak bővebben.

Tóth Potya István az egyik első edző, aki játékosai munkájáról részletes feljegyzéseket készített, nyári és téli edzésprogramokat dolgozott ki, több nyelven beszélt, folyamatosan képezte magát, az FTC játékosaként kapáslövéseitől rettegtek a kapusok. Vezetésével kétszer bajnokságot és háromszor Magyar Kupát nyert a Fradi, ő volt az első nemzetközi kupagyőztes együttes edzője, 1928-ban ugyanis vele nyerte meg a Ferencváros a Közép-európai Kupát. A harmincas években edzőként dolgozott Olaszországban, a második világháborúban a magyar ellenállás tagjaként harcolt és hősi halált halt.

Munkássága nyomán négy edzésnapló maradt fenn, ezeket dolgozta fel, és tudományos igényű, a korszakot, és Tóth Potya István életét bemutató, olvasmányos tanulmányokkal egészítette ki a most elkészült és bemutatott kiadvány.

A könyvbemutatón köszöntő beszédet mondott Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, dr. Kenyeres István, és Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója is.

„A Ferencváros nem csak egy sportegyesület, de egy eszmeiség is. Ennek az eszmeiségnek egyik kiemelkedő alakja volt Tóth Potya István. Megtiszteltetés, hogy itt lehetek, és egyúttal szeretném megköszönni a Fradi Múzeum, és a levéltár szakembereinek áldozatos munkáját, amely nélkül ez a kiadvány nem valósulhatott volna meg. Ma a Magyarországon élő közel tízmillió emberből körülbelül kétmillióan a Ferencváros szurkolói vagy követői. A fradizmus eszmeisége az egész nemzet számára jelentős, büszkeség ezt az eszmét szolgálni. Ez az eszme sok embernek jelent fényt, boldogságot, sikerélményt. Ezért dolgozunk, ezért kell kupákat, trófeákat nyernünk. És ezért dolgozunk a klubhoz tartozó gyerekek ezreivel is, akik ha nem is lesznek mind élsportolók, igyekszünk jó embereket nevelni belőlük. A fradizmus eszméjét ápolni kell, és ennek a munkának egy újabb állomása a most bemutatandó könyv is” – mondta el köszöntőjében Orosz Pál vezérigazgató.

Ezt követően Tobak Csaba múzeumvezető foglalta össze a Fradi Múzeum munkásságát, és bemutatta a múzeum és a levéltár kapcsolatát, valamint a kötettel kapcsolatos közös munka menetét. Végül a könyv szerkesztője, a levéltár főosztályvezetője, dr. Rácz Attila mutatta be előadásában részletesebben is a kötetet.

A Tóth Potya István edzésnaplói (1925-1930) című kötet limitált példányszámban, 300 példány erejéig a nagyközönség számára is elérhető a Fradi Shopban.

(A borítóképen balról jobbra: Vincze József, a Fradi Múzeum múzeumvezető-helyettese, a könyv tanulmányainak társszerzője, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, Rácz Attila, Budapest Főváros Levéltárának főosztályvezetője, a könyv szerkesztője, Török Péter levéltári munkatárs, a könyv szöveggondozója, és Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője, a könyv tanulmányainak társszerzője)

Cikkajánló

Bönig: „Öröm látni, hogy az FTC újra ott van Európában”

Korábbi német labdarúgónk az ex-Fradi-csatárral is együtt játszik és mindig naprakész az FTC-ből – INTERJÚ

Legyen ön a 8000. bérletesünk, nyerjen Vespa motort!

A 8000. bérletes visszakapja bérlete árát, a többiek között Vespa motort sorsolunk ki!

„Robbie-val beszéltük, hogy mindenhol nyernünk kell!”

Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!

Szerződést hosszabbítottunk Gróf Dáviddal

Télen igazolt kapusunk továbbra is a Ferencváros sikereiért fog dolgozni.

Csere a szakmai stábban, távozik Rory Delap

Pályaedzőnk helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, Stephen Glass veszi át.

Keane: „Nem lesz könnyű a fiúknak, de élvezni fogják”

Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!

Orosz Pál: „Egyik csapat sem örült, hogy minket kapott”

Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.

Ezzel a csapattal kezdjük a BL-selejtezőt!

Az UEFA kisorsolta, hogy mely csapat ellen mérkőzünk meg a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin