2019. október 1.
Megvan a 40. meccs! Régi csúcs nyomában járunk
Labdarúgócsapatunk beérte Albert Flóriánék nagy hazai sorozatát.

Magyar bajnoki címvédő együttesünk vasárnap vendéglátóként 1-0-ra verte a Kisvárdát az OTP Bank Liga 7. fordulójában, ezzel az új szezonban lejátszott harmadik hazai mérkőzésén is három pontot gyűjtött. A kisvárdaiak elleni meccs volt sorozatban a 40. bajnoki, amelyet veretlenül vívtunk meg a Groupama Arénában. Jó szériánk 2017. április 29-e óta tart, az azóta eltelt időszakban 32 győzelem és 8 döntetlen a mérlegünk.

 

Négyszer vertük az Újpestet is

Az aktuális sorozat során 13 különböző csapatot (Mezőkövesd, Újpest, Haladás, Vasas, DVTK, Debrecen, Vidi, Honvéd, Balmazújváros, Puskás Akadémia, MTK Budapest, Kisvárda, Paks) győztünk le, a legtöbbször, négyszer a Mezőkövesdet, a Haladást, a DVTK-t és az Újpestet.

Sorozatunk a Kisvárda elleni siker napján már 883. napja tartott!

 

Beértük Albertéket

Hasonló szériát legutóbb az Albert Flórián, Rákosi Gyula vagy éppen Branikovits László nevével fémjelzett Fradi produkált 1966. szeptember 25-től 1969. május 4-ig – annak a szintén 40 mérkőzésen át tartó menetelésnek akkor később a nagy rivális Újpesti Dózsa vetett véget. Érdekesség, hogy következő hazai meccsünkön, október 19-én éppen az Újpest ellen hagyhatjuk le Alberték nagy sorozatát.

 

Cikkajánló

Újabb fontos Leandro-góllal nyertünk

Futballcsapatunk Leandro találatával hazai pályán 1-0-ra verte a Kisvárdát az NB I 7. fordulójában.

Leandro a három góljáról: „Máskor mások lövik”

Leandro kiváló formában van, miután betalált a ZTE-nek és az Iváncsának, eldöntötte a Kisvárda-meccset.

Lovrencsics: „Jó az öreg a háznál, köszönjük, Leo!”

Csapatkapitányunk azt is elárulta, hogy szerinte min kell változtatnunk.

Sergei Rebrov: „Nagyon nehéz mérkőzés volt”

Vezetőedzőnk a Kisvárda legyőzése után kiemelte: a következő, Ludogorec elleni mérkőzésünk teljesen más lesz.

„Robbie-val beszéltük, hogy mindenhol nyernünk kell!”

Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!

Szerződést hosszabbítottunk Gróf Dáviddal

Télen igazolt kapusunk továbbra is a Ferencváros sikereiért fog dolgozni.

Csere a szakmai stábban, távozik Rory Delap

Pályaedzőnk helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, Stephen Glass veszi át.

Keane: „Nem lesz könnyű a fiúknak, de élvezni fogják”

Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin