2023. március 9.
„Megvoltak a lehetőségeink”
Sztanyiszlav Csercseszov nem győzte megköszönni a szurkolók támogatását a mérkőzés alatt.

Mint arról beszámoltunk, bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 2-0-ra kikapott a német Bayer Leverkusen vendégeként az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó után vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov értékelt a sajtótájékoztatón.

- Ahogy elmondtam, tudtam, hogy egy jó csapat ellen játszunk majd. Az első pár perc után kicsit fel kellett ébrednünk. Sajnos kaptunk két olyan gólt, amelyet nem kellett volna. A labda sajnos többet volt az ellenfélnél. A 2-0, az 2-0. A jövőre vonatkozóan csak annyit mondhatok, hogy előbb felkészülünk a hétvégi, Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésre, és majd csak utána foglalkozunk a Puskás Arénában rendezendő visszavágóval.

Vezetőedzőnk újságírói kérdésre elmondta, mint mondott a szünetben a játékosoknak egygólos hátrányban.

- Nem akarok sokat filozofálni. A csapat játékával elégedett vagyok, a második félidőben voltak lehetőségeink. A szünetben azt mondtam a játékosoknak, hogy ne hagyjunk helyet a németeknek, ne legyen esélyük a gólszerzésre.

Sztanyiszlav Csercseszov természetesen köszönetet mondott a helyszínen szurkoló 2000 Fradi-drukkernek.

- Tudtuk, hogy a Fradi-tábor nagy létszámban támogat majd minket itt is, és ez otthon majd még jobban ki jön majd. A mérkőzés előtt már a pályára koncentráltam, nem hallottam, hogy éltetnek, ugyanakkor azt láttam, hogy lufikkal és nagy hangerővel biztatnak minket. Köszönjük nekik!

Mindenki a Puskásba! 
Férfi labdarúgócsapatunk március 16-án, csütörtökön a budapesti Puskás Arénában játssza a nyolcaddöntős párharc visszavágóját. Több tízezer jegy már gazdára talált - ne maradjon le, legyen ott ön is a Bayer Leverkusen elleni második meccsen! Részletek: ITT

Cikkajánló

Tökéletes tekerések, bombagólok, fejesek a szezonban

Nézze meg videós összeállításunkban a Fizz Liga 2025/26-os szezonjának mind a 67 Fradi-gólját - VIDEÓ!

Ilyen volt a Fradi Élményműhely első féléve

Sportolj és tanulj velünk nyáron is a Fradiban!

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A ZTE FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Ön szerint ki volt májusban az iFOREX hónap játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon.

Töltse le labdarúgócsapatunk legújabb csapatfotóját!

Varázsolja zöld-fehérbe telefonját, monitorját együttesünk legújabb csapatfotójával!

Indul a bérletértékesítés második fázisa!

Még nem késő, hogy elfoglalja a helyét a Groupama Arénában a 2026/27-es bajnoki idényre.

Videón a ZTE elleni háromgólos siker

Futballistáink hazai, 3-0-s győzelemmel zárták a Fizz Liga 2025/2026-os szezonját.

Robbie Keane: „Most nagyon csalódottak vagyunk”

Vezetőedzőnk a ZTE legyőzése után értékelte a mérkőzést és a mögöttünk hagyott idényt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin