Mint megírtuk, magyar bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk szerda este fájó vereséget szenvedett a Slovan ellen az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. A visszavágót egy hét múlva rendezik Pozsonyban. A Groupama Arénában, 20.459 néző előtt lejátszott mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Sajnos nem mindig úgy jön ki a lépés, ahogy szeretnénk. Van még egy visszavágó, felkészülünk, kielemezzük az első mérkőzés tapasztalatait. Egy pontrúgás előzte meg a vendégek egyik gólját, ez benne van a fociban. Egy dolgom van: a következő egy hétben maximálisan felkészíteni a csapatot a pozsonyi meccsre. Minden esélyünk megvan a jövő heti visszavágón a továbbjutásra – mondta a tréner.
Az FTC edzője kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy mit mondott játékosainak a meccs után.
- Hátrányban vagyunk, se többet, se kevesebbet nem mondtam a fiúknak az öltözőben. Ami a lényeg: csütörtök reggel edzés van, készülünk a visszavágóra.
A párharc második mérkőzését július 27-én, szerdán 20.30-tól rendezik Pozsonyban.
Bár Zachariassen góljával még mi vezettünk, végül fordított szlovák ellenfelünk.
Február 9-én 14 óráig csak az éves, a tavaszi bérletes, és az UEL-bérlettel rendelkezők vehetik meg jegyeiket.
A Fradi TV legújabb adásában cuki, új rovatunk is debütál, de fotózunk is egy kicsit.
Válaszolj a TikTokon feltett kérdésre január 30. és február 6. között és nyerj egy hazai bajnoki mérkőzésmezt!
A média munkatársai február 6., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítetett a 22. és a 23. forduló menetrendjét.
Gruber gólja döntött, elhoztuk a három pontot a Pakstól - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk elégedetten értékelte a Paks elleni 1-0-s idegenbeli sikert.