2022. július 5.
„Mindenki kellően rá van hangolódva a szerdai meccsre”
Pászka Lóránd korábban sosem repült annyit egyszerre, mint hétfőn, amikor Kazahsztánba utazott a csapat.

Bajnok és kupagyőztes férfi futballcsapatunk a hétórányi repülőutat követően hétfő este érkezett meg Kostanayba, ahol szerdán – magyar idő szerint – 16.00-tól a kazah aranyérmes Tobol FC ellen lép pályára az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában. A landolást követően együttesünk védőjével, Pászka Lóránddal beszélgettünk az útról és a Ferencváros előtt álló feladatról.

- Az első nemzetközi túrádat teljesíted a Fradival, rögtön egy hosszú, több órás repüléssel kezdtél. Hogy érezted magad az úton?

- A repülőút valóban elég hosszúra sikeredett, de nagyon jól telt, kényelmesen utazunk, minden rendben volt.

Játékosainknak különleges fogadtatásban volt része Kostanayban

- Volt már részed hasonlóan hosszú repülésben korábban?

- Ilyen hosszúban még nem, ennyire messzire korábban nem utaztam repülőgéppel. Autóval már igen, hiszen amikor hazautazom, 6-7 órát szoktam a kocsiban ülni. A repülőút azért kényelmesebb volt, tudtunk filmet nézni, zenét hallgatni, olvasni, elfoglaltuk magunkat.

- Ha nem műhelytitok, elárulod, hogy te mivel foglaltad el magad?

- Olvastam, emellett megnéztem két filmet is, ezen kívül beszélgettünk a srácokkal.

- A szezon első meccse következik - két edzőtábor után hogy érzed a csapat körüli hangulatot?

- Abszolút jó a hangulat a csapat körül, mindenki kellően rá van hangolódva a szerdai mérkőzésre. Jó állapotban várjuk az 1. forduló első mérkőzését, mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan eredményt érjünk el, amivel a stáb és mi is elégedettek lehetünk.

- A meccsnap előtt, kedden már csak a finomhangolás van hátra? Mi vár a csapatra Kostanayban?

- Többször is videóztunk az elmúlt napokban, kielemeztük az ellenfelet, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb folyamatos instrukciókkal fog ellátni minket a mérkőzést megelőzően. Kedden már a helyi stadionban edzünk majd, szerdán pedig elkezdődik a szezon – az idény első meccsén szeretnénk olyan eredményt elérni, ami jó alapot ad majd a jövő heti visszavágóra.

A FradiMédia ezúttal is a helyszínről követi az eseményeket. A legfrissebb tartalmakért kövessék az FTC hivatalos Facebook-, Instagram-, Youtube- és TikTok-csatornáját!

Cikkajánló

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin