Mint megírtuk, bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk szombaton 1-1-es döntetlent ért el a Kecskeméti TE ellen az OTP Bank Liga 20. fordulójában. A Groupama Arénában lejátszott mérkőzést követően Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Megfelelően kezdtük a mérkőzést, gólt lőttünk, megvoltak a helyzeteink is, amelyekkel nem tudtunk élni. A második félidőre változtatásokat végeztünk, majd pontrúgásból kaptunk egy gólt. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a második helyezettel játszottunk. Amellett, hogy mi vagyunk a jobb csapat, néha ez benne van a futballban, de természetesen győzni szerettünk volna – értékelt a tréner, aki kérdésre válaszolva kijelentette: nem haragszik a csapatra. - Miért lennék mérges? 1-1-et játszottunk a mögöttünk álló csapattal. Azt játszottuk, amit szerettünk volna. 14 ponttal vezetjük a bajnokságot, 24-én vár ránk a sorsolás az UEFA Európa Ligában. Ami miatt mérges lehetek, azok a sérülések, remélem, Vécsei Bálint állapota nem súlyos.
Csercseszov arról is beszélt, hogy hol tart a csapat az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjére való felkészülésben.
- A csapaton belül három olyan sérültünk van, aki be van nevezve az UEL-be, ez nem egyszerű helyzet. A helyükre lépő játékosoknak meg kell állniuk a helyüket, remélem, mire eljön a nyolcaddöntő ideje, mindenki azon a szinten lesz, ahol szeretnénk.
Együttesünk legközelebb február 26-án, vasárnap a DVSC vendégeként lép pályára.
Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.
A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.
Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!
Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.
Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.
A vasárnapi bajnokira érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!