2022. augusztus 31.
„Nehéz meccset tudtunk megnyerni”
Sztanyiszlav Csercseszov a Vasas elleni meccs után már a közelgő derbiről is beszélt.

Magyar bajnok és kupagyőztes labdarúgócsapatunk 1-0-ra legyőzte a Vasast Kristoffer Zachariassen góljával. A lefújás után vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov értékelte a találkozót.

-  Úgy gondolom, hogy örülhetünk a sikernek, nehéz meccset tudtunk megnyerni. Az ellenfél nem akart területet hagyni nekünk. Innentől már a következő mérkőzésre készülünk, hiszen jön a derbi -  mondta a szakvezető.

Négyből négy bajnoki siker. Jó úton jár-e a Fradi? Ez volt az első kérdés a mester felé, aki erre azt felelte, hogy a pontok szempontjából jó úton jár a csapat, de a játékon van még mit javítani.

Botka Endrét a szünetben le kellett cserélni, a magyar válogatott védő állapotára vonatkozott a következő kérdés.

- Még nem beszéltem az orvosi stábbal, reméljük, hogy nem történt komoly baj Botka Endrével – mondta Csercseszov, majd a Fradi közönségkedvence, Sigér Dávid került szóba, aki hosszabb kihagyás után lépett újra pályára. – Nem azért állítottam be, mert a közönség szereti, hanem azért mert a mérkőzés ezen szakaszában az ő játékára volt szükségünk.

A Fradira a következő fordulóban az idény első idegenbeli derbije vár az Újpest ellen. Vezetőedzőnk különleges ötlettel állt elő ezzel kapcsolatban.

- Minden Újpest elleni meccset a Puskás Arénában kellene rendezni, hogy még több szurkoló lehessen a helyszínen. Fel kell spanolnunk magunkat erre az összecsapásra, a derbi az derbi.

Cikkajánló

Gartenmann: „Menjenek oda és hozzanak el egy pontot"

Korábbi védőnk most az olasz Sampdoria játékosa, de nem kérdés, hogy kinek szurkol ma este!

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin