2019. november 10.
Nem bírt kupaellenfelünkkel a Soroksár
Egygólos vereséget szenvedett a kis Fradi Békéscsabán.

NB I-es labdarúgócsapatunk a Békéscsabát kapta a Magyar Kupában, amely vasárnap éppen a kis Fradi ellen lépett pályára az NB II 17. fordulójában. A viharsarkiak az első félidő 35. percében Gréczi Márton révén előnybe kerültek, és az eredmény már nem is változott a mérkőzés során.

Nincs jó formában Lipcsei Péter együttese, amely a Szolnok legyőzését követően egymás után három vereséget szenvedett, majd a hét közben már sikerült a pontszerzés a Győr ellen, ám akkor sem lett meg a három pont, ahogy most sem.

A Soroksár két hét múlva a közvetlen rivális Ajka ellen javíthat hazai pályán.

LABDARÚGÓ NB II, 17. FORDULÓ
Békéscsaba - Soroksár 1-0 (1-0)

Cikkajánló

Bamidele Yusuf a közösségi médiában kért elnézést

A Milan elleni kiállítása után a csatár a csapattársaitól és a szurkolóktól is bocsánatot kért.

„A Ferencváros átviharzott a San Sirón” – lapszemle

Az olasz lapok a Fradi álomszerű estéjéről írnak. A Milan elleni siker az egész világsajtót bejárta.

A legnagyobb Fradi hálóját őrizte

Az FTC egyik aranykorszakának kapuslegendájára, a ma 100 éve született Henni Gézára emlékezünk.

„Egész Európa hallotta a szurkolóinkat, köszönöm nekik"

Az AC Milan elleni fantasztikus UEL-győzelmünk után Borbély Balázs osztotta meg a gondolatait.

MILÁNÓ ZÖLD-FEHÉR! MEGVERTÜK AZ AC MILANT!

Férfi labdarúgócsapatunk csodálatos játékkal nyert a hétszeres BEK/BL-győztes ellen a San Siróban!

Milan–FTC: nagy különbség a kezdőcsapatok értéke között

Az olaszok sztárjátékosai önmagukban értékesebbek, mint a Fradi teljes kezdője.

Gartenmann: „Menjenek oda és hozzanak el egy pontot"

Korábbi védőnk most az olasz Sampdoria játékosa, de nem kérdés, hogy kinek szurkol ma este!

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin