Amint arról beszámoltunk, bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk vasárnap 2-1-es vereséget szenvedett a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Nagyon is tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk, tisztában voltunk vele, hogy a Mezőkövesd szeret otthon agresszíven játszani. A Crvena zvezda elleni meccs sokat kivett a csapatból. Jól kezdtünk, de a gólunk után magunkra húztuk az ellenfelet, nem használtuk ki megfelelően a helyzeteinket. Felesleges labdavesztésből is volt néhány, tanulnunk kell a hibáinkból – kezdte értékelését a tréner. - Természetesen egy vereségnél és egy győzelem esetén is szélsőségesek lehetnek az érzelmek, ezért megfelelően ki kell elemeznünk a látottakat. Folyamatosan arra kell törekedni, hogy jobbak legyünk. Az elmúlt hetekben két vereséget szenvedtünk idegenben, az okokat meg kell majd vizsgálnunk.
Együttesünk október 19-én, szerdán az Iváncsa vendégeként folytatja szereplését a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ezt követően október 22-én, szombaton Felcsútra, a Puskás Akadémiához látogat.
Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.
Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.
A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.
A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.
A Ferencváros edzője az idény utolsó mérkőzése után bővebben is értékelte a mögöttünk hagyott hónapokat.