Amint arról korábban beszámoltunk, férfi labdarúgócsapatunk 5-0-ra kikapott a PAOK vendégeként az UEFA Európa Liga főtáblájának 6. fordulójában. A találkozó után Pascal Jansen sajtótájékoztatón értékelt.
- Ez volt a 29. meccsünk, ennyi idő alatt ez elég sok, de kiérdemeltük a jogot, hogy ebben a sorozatban szerepeljünk, ezt pedig meg is mutattuk a korábbi meccseinken – kezdte vezetőedzőnk, Pascal Jansen. - Ma ennek az ellenkezőjét mutattuk a pályán, ez pedig engem is meglepett. Tudtuk, hogy mennyire erős a PAOK jobb oldala, talán túlságosan is tiszteltük őket. Az első tíz percben kontrolláltuk a találkozót, de a bekapott gól átfordította ezt. Ezután már nem tudtuk hozni azt a minőséget, amit szerettünk volna. A jobb oldaluk felülkerekedett a mi bal oldalunkon. Ha valamin változtatni lehetne, akkor talán még több beindulást kérnék a játékosoktól az ellenfél védelme mögé. Az öt bekapott gól nagyon sok, nem csak ezen, de bármely mérkőzésen. Ahogy jöttek a PAOK góljai, úgy billent át az energia a hazaiak oldalára – mondta Pascal Jansen.
Az FTC december 15-én, vasárnap a Nyíregyháza vendégeként zárja a 2024/25-ös szezon őszi felét.
November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.
A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.
Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.
Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.
A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.
Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!
Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.