2023. december 3.
„Nincs vége a maratonnak, de ennél több kell”
Dejan Sztankovics szerint csak az eredmények tekintetében beszélhetünk krízisről, a mutatott játék miatt nem.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk vasárnap este 0-0-t játszott a Mezőkövesd Zsóry FC-vel az OTP Bank Liga 15. fordulójában. A Groupama Arénában lejátszott mérkőzést követően vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt.

- Valamennyien nehéz pillanatokat éltünk át a stadionban, amikor láttuk, hogy Myenty Abena a földön fekszik, de Abena erős srác, bízom az orvosi stábunkban. Stabil az állapota – kezdte vezetőedzőnk, amikor a sérülés miatt lecserélt Myenty Abena állapotáról kérdezték. Ezt követően a meccs értékelésére is kitért. - Az első félidőben volt 2-3 gólszerzési lehetőségünk is, míg a második játékrészben kontrolláltuk a játékot. A kezdőcsapatot is egy maximálisan offenzív csapatként raktam össze, szerettünk volna gólt szerezni. Erősnek kell lennünk, nem adjuk fel. Amikor nem nyerünk négy bajnokin, az egy nehéz helyzet egy olyan klub számára, mint a Ferencváros, de ez egy maraton, még nincs vége semminek. Nagyon nehéz hetente kétszer pályára lépni. Ez abszolút nem kifogás, itthon mindenképpen jobban kell játszanunk. Lehet, hogy vasárnap pontokat vesztettünk, de még semmi sincsen veszve.

A trénert arról is kérdezték, mennyire volt nehéz feladat úgy felkészülni, hogy csütörtökön még az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörében szerepelt a csapat.

- Ez nehéz ügy, hiszen ilyenkor a péntek és a szombat is a regenerációé. A mérkőzés utáni 48 óra a legsérülésveszélyesebb időszak – árulta el az edző. - Ezzel együtt kell élni, ha valaki sikeres szeretne lenni, kivált Európában, vagy ha 21 nap alatt 7 meccset játszik. Remélem, jó lesz a téli felkészülésünk és a bajnokság vége felé élvezhetjük az időszakot, de készen kell állnunk mindenre. Nagy a nyomás rajtunk, aki ezt nem bírja, annak érdemes elgondolkodnia azon, hogy sportot vált. Ki kell elemeznünk a dolgokat. Szerencsére nagyon jó játékosaim vannak, együtt győzünk, együtt veszítünk. Ha bajnokok szeretnénk lenni, akkor bajnoki mentalitással kell rendelkeznünk. Lehet azt mondani, hogy egyfajta krízisben vagyunk most, de ez csak az eredményen látszik, vasárnap is végig kontroláltuk a meccset, akárcsak a Fehérvár ellen. Nagyon örülök annak, hogy egy ilyen nagy klubban megvan a támogatás az elnök úr, a sportigazgató és az egész egyesület részéről. Itt úgy érezhetem magam, hogy egy család része vagyok.

Együttesünk legközelebb december 6-án, szerdán lép pályára, akkor egy korábbról elhalasztott mérkőzésen a Mezőkövesd vendégei leszünk.

Cikkajánló

Borbély Balázs: „Megérdemelten jutottunk tovább”

Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.

Döntetlen a Górnik ellen, újra főtáblások vagyunk!

Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.

Osváth Attila: „A továbbjutás a legfőbb célunk"

Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.

Tippeljen, és nyerjen egy férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Górnik Zabrze elleni EL-mérkőzés pontos végeredményét!

Borbély Balázs: „Szeretnénk a magunk játékát játszani”

Vezetőedzőnk mellett Cadu vett részt a Górnik Zabrze stadionjában tartott szerdai sajtóeseményen.

Górnik Zabrze–FTC: megérkeztünk Lengyelországba!

Férfi labdarúgócsapatunk delegációjának repülőútja mindössze 40 percen át tartott Lengyelországba.

„Megvan a Górnik gyenge pontja, így nyerhet a Fradi!”

Korábbi játékosunk, Michal Nalepa részletes útmutatást adott a Górnikról az UEL-visszavágó előtt – INTERJÚ!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk védője, Gómez Mariano érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin