
Csakúgy, mint szombaton Azerbajdzsán ellen, játékosaink közül Lovrencsics Gergő a magyar válogatott kezdőcsapatában volt Wales ellen, míg Varga Roland, Dibusz Dénes és Gróf Dávid a kispadról várt bevetésre.
A mieink az egész találkozó alatt abszolút egyenrangú ellenfelei voltak a legutóbbi Európa-bajnokságon elődöntős ellenfelüknek, és már az első félidőben is mi alakítottuk ki a nagyobb helyzeteket.
Az első játékrész legnagyobb ziccere akkor volt, amikor Szalai Ádám passzolt keresztbe Holender Filiphez, aki kevéssel maradt le az átadásról. Rajta kívül Orbán Willi veszélyeztette még a vendégkaput, a védő az oldalhálóba fejelte a labdát Dzsudzsák Balázs szögletét követően.
A második játékrész elején is nagyon közel voltunk a gólhoz, Szoboszlai Dominik parádés lövése centikkel ment mellé. Az 58. percben Varga Roland is beállt, Holendert váltotta, így már két Fradi-játékos volt a pályán az egész meccsen nagyot küzdő Lovrencsiccsel együtt.
A 61. percben a walesiek legnagyobb csillaga Gareth Bale rontott hatalmas ziccerben. Negyedórával később Kleinheisler László távoli bombáját ütötte ki a walesiek kapusa, majd a szögletet követően a gólvonalról tudtak tisztázni a vendégek.
A 81. percben azonban már mindenki tehetetlen volt! Korhut Mihály bal oldali beadását Szalai készítette le Pátkai Máté elé, aki kíméletlenül bombázott a walesi kapuba (1-0)!
Három perccel később Lovrencsics növelhette volna az előnyünket, távoli erős lövése kevéssel ment fölé. A győzelem azonban enélkül is meglett, óriási sikert arattunk hazai pályán Wales ellen, és az E-csoportot immár hárompontos előnnyel vezetjük (az egy-egy meccsel kevesebbet játszó) Szlovákia és Horvátország előtt!
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, E-CSOPORT, 4. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG-WALES 1-0 (0-0)
Magyarország: Gulácsi - LOVRENCSICS, Baráth, Orbán, Korhut - Pátkai, Nagy Á., Szoboszlai (Bese, 83.) - Holender (VARGA, 59.), Szalai, Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.)
Gól: Pátkai (81.)
Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.
Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.
A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.
Labdarúgócsapatunk pályaedzője, Leandro de Almeida ellenfelünk erősségeit emelte ki a szombati bajnoki előtt.