2020. június 26.
Orosz Pál: „Fantasztikus idényen vagyunk túl”
A sajtópénteken Orosz Pált, Máté Csabát és Sigér Dávidot kérdezhették az újságírók.

A sajtótájékoztatót Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója kezdte meg.

- Fantasztikus idényen vagyunk túl - kezdte Orosz Pál. - Az egész a harmincadik bajnoki címmel kezdődött, amivel jogosultak lettünk a Bajnokok Ligája-selejtezőre. Féltettek minket a Ludogorectől, de szépen vettük az akadályt. Nem megyek végig az összes meccsen, a lényeg, hogy elértük a csoportkört. A Ferencváros a jelenlegi háttérrel Európa Liga-csoportkörös klubnak mondható, a célunk a BL-csoportkör, de legyünk reálisak, ahhoz nagyon nagy bravúr és szerencse is kell.

Orosz Pál kiemelte, hogy fantasztikus csoportkört produkáltunk, hiszen még a végén is volt esélyünk a továbbjutásra és emellé még jött egy erős bajnoki szereplés is.

- Az ősszel átvettük a vezetést a tabellán, és utána nem engedtük ki a kezünkből az első helyet, meggyőző fölénnyel nyertünk, hiszen az utolsó fordulókban már bajnokként léptünk pályára. A Ferencvárosnak van egy olyan karakterisztikája, hogy ellenünk mindig nyerni akartak, főleg úgy, hogy bajnokok voltunk, így nehéz volt a címvédés. Szeretném megköszönni a sok munkát a csapatnak, a stábnak és azoknak is, akik nem jutnak képernyőre, de nagyon sokat tesznek a sikerért a háttérben. Köszönet jár a szurkolóknak is, a hazai pálya mindig hatalmas előnyt jelentett a számunkra.

Orosz Pál elmondta azt is, külön öröm, hogy itthon ünnepelhetünk, a Fradi Fieszta 2020-on.

- A bajnoki érmek átadását kíséri egy ünneplés, dj-kel, tűzijátékkal, jó hangulatú rendezvény lesz, remélhetőleg szép időjárással, ezért arra biztatok minden szurkolót, aki nem vette meg még a jegyét, hogy jöjjön ki!

Labdarúgónkat, Sigér Dávidot arról kérdezték, nehezebb volt-e a címvédés, mint megszerezni a bajnoki címet egy évvel korábban.

- Szerintem nehezebb volt a címvédés, de ami igazán boldoggá tett az az, hogy a kettős menetelés sikerült - mondta Sigér Dávid. - Az EL-csoportkör végig kiélezett volt, hiszen az utolsó pillanatokig megvolt a lehetőségünk a továbbjutásra, és erre vagyok nagyon büszke, hogy ezt bírtuk mentálisan és fizikailag is. Nagy igénybevétel volt, de a Fradinál minden adott volt hozzá, hogy megoldjuk, és úgy érzem, helyt tudunk állni a következő szezonban is.

Mint ismert, a következő szezonban egyfordulós selejtezőkkel lehet majd bejutni az európai kupaporond csoportköreibe. Ennek a nehézségeiről kérdezték másodedzőnket, Máté Csabát.

- Nehéz előre megmondani, hogy ebből kinek származik előnye, vagy hátránya - válaszolt Máté Csaba. - Ha például az előző szezont nézzük, Zágrábban lehet, hogy jól jártunk volna, ha az idegenbeli meccs után lezárul a párharc, míg Máltán lehet, hogy bajba kerültünk volna. Nem kell ezen keseregni, ezt kell megoldani. Biztató, hogy idegenben nem szenvedtünk vereséget az európai meccseken, a hazai pálya pedig mindig nagy előny, olyan atmoszféra van a Groupama Arénában, ami mindig hozzátesz a teljesítményünkhöz.

Cikkajánló

Tippeljen és nyerjen férfi terepmintás pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Borbély Balázs rekordja, történelmi sorozatban a Fradi

Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!

Corbu Máriusz a román válogatott keretében

Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.

Zachariassen lett a legjobb a mágikus este után

A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.

Szalai Áron: Győzni megyünk a Vasas otthonába!

Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.

Még mindig a San Siro-i csoda hatása alatt

Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!

Ismét Daniel Arzani gólját választották a legszebbnek

Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.

Zachariassen: Ez egészen elképesztő volt!

Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin