35-szörös magyar bajnok és 24-szeres MMK-győztes férfi labdarúgócsapatunk a Fehérvár elleni 3-1-es bajnoki siker után a MOL Magyar Kupában folytatta szereplését, a nyolcaddöntőben az ETO FC Győr otthonában lépett pályára.
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane a Gróf - Makreckis, Cissé, Gartenmann, Civic - Tóth A., Júlio Romao - Traoré, Ben Romdhane, Csirkovics - Varga B. kezdőcsapatnak szavazott bizalmat. A mérkőzés előtt lezajlott a következő forduló sorsolása, ahol kiderült, hogy a mérkőzés győztese az Újpesttel találkozik a negyeddöntőben.
I. félidő
A vendégek előtt adódott az első kapura lövési lehetőség, de Tóth Rajmund próbálkozása mellé ment. A 11. percben megszerezte a vezetést az ETO: Bumba passzát követően Stefulj passzolt középre, ahol az üresen álló Gavrics vette át a labdát, majd 10 méterről Gróf kapujába lőtte a labdát (1-0).
A 20. percben közel kerültünk az egyenlítéshez: Tóth Alex szöglete után Cissé fejelt kapura, de Petrás óriási bravúrral védett, a kipattanót Ben Romdhane mellé lőtte. A 25. percben Tóth Alex adott remek passzt Varga Barnabásnak, aki Petrással szemben állt, de nem tudta értékesíteni a ziccert. Két perccel később ismét Varga Barnabás került helyzetbe, finoman kapura emelt, de a próbálkozása mellé ment.
Nem sokkal később ismét közel jártunk a gólhoz, de Civic megpattanó beadása a kapufán csattant. A 30. percben Gartenmann szép lefordulásból lőtt, de a kapufa ezúttal is megmentette a győrieket. Három perccel később azonban már betaláltunk! Civic beadása után Petrás Ben Romdhane elé ütötte a labdát, tunéziai játékosunk pedig a kapu közepébe lőtt (1-1)!
A 37. percben Heitor buktatta a tizenhatoson belül Varga Barnabást. A büntetőt a sértett végezte el, és kíméletlenül, nagy erővel a jobb felső sarokba vágta a labdát, megszereztük a vezetést (1-2)! A 44. percben ismét betaláltunk, de Traoré gólját kezezés miatt nem adta meg Csonka játékvezető. 2-1-es előnnyel mehettünk szünetre.

II. félidő
A győriek a félidőben kettőt is cseréltek: Heitor helyett Bitri, Ouro helyett Marku állt be. Az 50. percben Varga Barnabás lépett ki a védők közül, és higgadtan emelt Petrás kapujába, ezzel duplázott a találkozón (1-3)! Két perccel később Vitális volt eredményes, ezzel egy gólra zárkózott az ETO (2-3). Az 54. percben Civic helyett Ramírezt cserélte be Robbie Keane. Még ebben a percben Júlio Romao fejelt a saját kapunkba, így egyenlített a Győr (3-3).
A 61. percben kettőt cserélt vezetőedzőnk: Varga Barnabás helyett Saldanha, Traoré helyett Kehinde érkezett a pályára. Két perccel később Csonka játékvezető Bitrinek adott sárga lapos figyelmeztetést. A 68. percben a győriek védője, Stefulj lőtt kapura, de Gróf szép mozdulattal védte a próbálkozást. Két perccel később Krpic kapott sárga lapot.
A 75. percben Gavrics helyett Sahli érkezett a pályára a győrieknél. A 78. percben Benbouali kapott sárga lapot. Vezetőedzőnk kettőt is cserélt: Csirkovics helyett Joseph, Ben Romdhane helyett Zachariassen érkezett a csapatunkba. A 83. percben a csereként beállt Zachariassen került helyzetbe, de Petrás védett. A hosszabítás perceiben egy távoli szabadrúgásból veszélyeztetett a Győr, de Gróf magabiztosan védett, majd egy peccel később Sahli bombája kerülte el a kaput.
A rendes játékidőben nem született döntés, így kétszer 15 perces hosszabbítás következett.
Hosszabbítás
A ráadásban az első lehetőséget csapatunk dolgozta ki: a 93. percben Saldanha lőtt, Petrás védeni tudott. Nem sokkal később Joseph került lövőhelyzetbe, de a győriek kapusa ismét hárított.
A 98. percben cserélt az ETO: Tóth Rajmund helyett Beqja érkezett. A 100. percben Tóth Alex szabadrúgásból ívélt veszélyesen a győri 16-oson belülre, de a labda úgy hagyta el az alapvonalat, hogy senki nem ért bele. A 102. percben Saldanha került nagy helyzetbe, de fölé lőtt. A 108. percben Anton kapott sárga lapot a győri csapatban. A 111. percben Tóth Alex kapott sárga lapot. Egy perccel később cserélt az ETO: Benboualit Njie váltotta.
A 113. percben Kehinde lőtt veszélyesen, de nem találta el a kaput. Három perccel később Bitri felszabadítása Saldanhához került, a kimozduló Petrás mellett Saldanha passza előbb Tóth Alexhez jutott, aki Zachariassent találta meg, a norvég pedig az üres kapuba lőtt (3-4)!
Újabb gól már nem született, így férfi labdarúgócsapatunk a hosszabbításban harcolta ki a győzelmet, így bejutott a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjébe, ahol az ősi rivális Újpest lesz az ellenfél. A találkozót a Groupama Arénában rendezik.
Férfi labdarúgás,
MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő
ETO FC Győr–FTC 3-3 h.u. 3-4 (1-2)
Győr, ETO Stadion. V.: Csonka
ETO FC Győr: Petrás – Tóth R. (Beqja, 98.), Heitor (Bitri, 46.), Krpic, Stefulj – Ouro (Marku, 46.), Anton, Vitális – Bumba (Bánáti, 87.), Benbouali (Njie, 112.), Gavrics (Sahli, 75.)
Vezetőedző: Borbély Balázs
FTC: Gróf - Makreckis, Cissé, Gartenmann, Civic (Ramírez, 54.) - Tóth A., Júlio Romao - Traoré (Kehinde, 61., Raul Gustavo, 119.), Ben Romdhane (Zachariassen, 78.), Csirkovics (Joseph, 78.) - Varga B. (Saldanha, 61.)
Vezetőedző: Robbie Keane
Sárga lapok: Bitri (63.), Krpic (70.), Benbouali (78.), Sahli (90+3.), Anton (108.) illetve Júlio Romao (90.), Tóth A. (111.)
Gólok: Gavrics (11.), Vitális (52.), Júlio Romao (54. - öngól) illetve Ben Romdhane (33.), Varga B. (38. - büntető, 50.), Zachariassen (116.)
Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.
36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.
Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.
Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.
Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.
Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!
Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.
Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.