36-szoros magyar bajnok és 25-szörös Magyar Kupa-győztes (utóbbi sorozatban címvédő) férfi labdarúgócsapatunk ismét képviselteti magát a magyar válogatottban. Marco Rossi kedden 13:00-kor hirdetett keretet Telkiben, a Georgia és Észak-Írország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő együttesbe pedig ezúttal is meghívót kapott szélső védőnk, Osváth Attila.

Osváth Attila 2025. március 20-án Törökország ellen mutatkozott be a nemzeti csapatban, azóta pedig további kilenc alkalommal kapott szerepet Marco Rossitól. Csapatunk legutóbbi három Nemzetek Ligája-mérkőzésén kivétel nélkül pályára lépett.
A magyar válogatott a Nemzetek Ligája novemberi játéknapjain előbb november 14-én Tbilisziben lép pályára Georgia ellen magyar idő szerint 18:00-tól, majd három nappal később, november 17-én 20:45-től Észak-Írországot fogadjuk a Puskás Arénában.
A magyar válogatott négy forduló után 7 ponttal a második helyen áll a B-liga 2. csoportjában, egy ponttal lemaradva Észak-Írország mögött. A csoport első helyezettje feljut az A-ligába, míg a második helyezett csapatok az A-liga két legalacsonyabban rangsorolt harmadik helyezettjével, illetve két legmagasabban rangsorolt negyedik helyezettjével játszanak osztályozót.
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.
Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha!
Részletek ITT!
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!
Borbély Balázs csapata a szurkolók szavazatai alapján érdemelte ki az elismerést.
Egyetlen csapat sem szerzett több pontot hazájának az európai kupaidényben, mint a Ferencváros.
Az Európa Liga főtábláján, négy kör után klubunk norvég játékosa három góllal és három gólpasszal áll az élen.
A Milan elleni kiállítása után a csatár a csapattársaitól és a szurkolóktól is bocsánatot kért.