2021. július 31.
„Bizonyos dolgokat át kell beszélnünk a fiúkkal”
Vezetőedzőnk a Kisvárda ellen elveszített bajnokit követően sajtótájékoztatón értékelt.

Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szombat este 2-1-re kikapott a Kisvárda Master Good csapatától, így vereséggel kezdte meg szereplését az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonjában. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Peter Stöger értékelt.

- Csalódott vagyok a mai eredmény miatt. A fociban benne van a vereség, viszont az a stílus, amit ma a pályán mutattunk, az abszolút nem az a játék, amit látni szeretnék a csapattól. A jövőben mindenképpen több türelmet várok el a játékosoktól a pályán – kezdte vezetőedzőnk, aki kérdésre válszolva beszélt az ellenfél góljait megelőző hibákról is. – Talán mondhatjuk, hogy egyéni hibák előzték meg a gólokat, viszont szerintem nem ez volt a legnagyobb probléma a mai mérkőzésen. Az volt a legnagyobb probléma, ahogy az első perctől kezdve felálltunk a pályára, nem játszottunk elég jól, nem játszottunk elég komolyan, így nem lehet hozzáállni egy mérkőzéshez. Sok hiba belefér egy meccsbe, viszont ezeket mindig meg kell próbálni kijavítani, ez ma nem történt meg. Talán mondhatom azt, hogy egy kicsit arrogánsan játszottunk.

Vezetőedzőnket arról is megkérdezték, hogy volt-e bármi előjele az általa is kifogásolt hozzáállásnak.

- Már három hete beszélünk és készülünk a fiúkkal a hasonló mérkőzésekre. Szerintem mutattunk minőséget az előző mérkőzéseken, de sok esetben talán a szerencse is a mi pártunkat fogta. Bizonyos dolgokat át kell beszélnünk a fiúkkal. Szerintem nekünk van a legjobb csapatunk, de ezt be is kell bizonyítanunk, mindenki, aki pályára lép, ezt éreznie kell. Mindenki keményen dolgozik azért, hogy bekerüljön. Megpróbálunk több lehetőséget adni azoknak a játékosoknak, akik a legtöbbet dolgoznak az edzésen, hiszen nagyon erős ellenfelek állnak előttünk az elkövetkezendő hetekben.

Szerdán jön majd a BL-selejtező a Slavia Praha ellen. Miben kell javulnia a csapatnak: csak mentálisan vagy játékban is? – így szólt az utolsó kérdés.

- A játék minden összetevőjében javulnunk kell – jelentette ki Stöger. - A Slavia remek csapat, jó játékosokkal, fizikálisan is erős ellenfélre számítunk. Fel kell nőnünk a feladathoz és támadásban is a legjobbat kell nyújtanunk, mert ez a teljesítmény nem lesz elég a következő hetekben.

Cikkajánló

Vereséggel kezdtük a bajnokságot

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk a Kisvárda elleni 2-1-es hazai vereséggel rajtolt az NBI-ben.

Zachariassen: Csalódottak vagyunk az egy pont miatt

Norvég labdarúgónk a megfelelő intenzitást hiányolta a DVSC elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen – VIDEÓ!

"A második félidőben voltak jó periódusok, de ez kevés"

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs értékelte a DVSC elleni bajnokinkat.

Egy gól nem volt elég, döntetlennel tértünk vissza

Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-et játszott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.

FTC–DVSC: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A labdarúgócsapatunk szombati bajnokijára érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Tippeljen, és nyerjen sasos Ferencváros pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Sajtóakkreditáció a Viktoria Plzen elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 13-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk válogatott védőjével, Osváth Attilával érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin