
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk új vezetőedzővel, Peter Stögerrel vág neki a nyári felkészülésnek és az új szezonnak. Nemrég a FradiMédia végigkísérte Stöger útját Bécstől Budapestig, ami a Fradi TV legutóbbi adásában volt látható, míg most a magyar sajtó előtt is bemutatkozott új vezetőedzőnk a Groupama Aréna sajtótermében. Stögert az új kihívásról, a terveiről és céljairól is kérdezték.
- Egy megfontolt döntés az, hogy Peter Stöger most itt ül mellettünk. Azt gondoljuk, hogy az a játékstílus, az a futballfilozófia, amit ő képvisel, passzol a Ferencvároshoz. Nagy tapasztalatú, rutinos edzőt kerestünk és olyat, aki bizonyítani akar, aki nem fél a kihívásoktól. Célunk továbbra is az, hogy a klub hosszú távon is megfelelő szinten képviselje a magyar labdarúgást a nemzetközi porondon – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Orosz Pál, az FTC Ladarúgó Zrt vezérigazgatója.
- Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek erre a sajtótájékoztatóra, ez is jelzi, milyen nagy klubról van szó. Büszke vagyok rá, hogy én vagyok a Ferencváros vezetőedzője, ez egy hatalmas kihívás, a feladat pedig adott: sorozatban negyedszer is meg akarjuk nyerni a bajnokságot, és az európai kupaporondon is jól akarunk szerepelni – kezdte mondandóját Peter Stöger.

Vezetőedzőnk újságírói kérdésre elmondta: ugyan valóban a támadófutball híve, de minden meccs más és más, és nemzetközi porondon jobban kell tudni alkalmazkodni az adott ellenfél játékához.
- Természetesen már egy ideje figyelem a csapatot, és azt gondolom, hogy a keret alkalmas arra, hogy megvalósítsuk elképzeléseinket. Meglátjuk, kell-e erősíteni az állományon. Más videón tanulmányozni egy csapatot, és más élőben ismerkedni a játékosokkal. Ehhez egy kis idő kell. Kíváncsi vagyok például, hogy a klubnál lévő fiatalok mire képesek. Vannak tehetséges labdarúgóink, akiket közelebbről is szeretnék megismerni. Nem sokára edzőtáborba vonulunk, ahol minden szinten jobban felmérhetem majd a keret tagjainak képességeit. Jelenleg az Európa-bajokság miatt sok kulcsjátékosunk hiányzik, de éppen ez ad lehetőséget arra, hogy a fiatalok megmutassák mit is tudnak.
Peter Stöger külön kiemelte, emlékszik rá, milyen érzés volt számára fiatalként megörökölni Nyilasi Tibor 10-es mezét az Austria Wienben. Nagy lökést adott ez számára játékospályafutása kezdetén.
- Tibor zseniális futballista volt. Akkor is nagy felelősség volt átvenni a 10-es mezét, mint ahogyan most is nagy kihívás egy ilyen remek csapat irányítását kézbe venni.
Ami a hazai porondot illeti, mesterünk szerint a Ferencváros kerete egyértelműen a legerősebb a bajnokságban, a Fradinak dominálnia kell, ez nem is kérdéses.
Stögert arra is megkérték, hogy vonjon párhuzamot a magyar és az osztrák klubfutball között, továbbá megkérdezték vezetőedzőnket, hogy mely csapatot tartja a Fradi fő kihívójának az NB I-ben.
- Nem szeretnék kiemelni fő riválist, az ellenfelek mindig minket akarnak legyőzni, de nekünk bajnokságot kell nyerni! Ha beszélhetek párhuzamról, a helyzet hasonló, mint Ausztriában a Salzburg esetében. Nekünk azonban emellett a nemzetközi kupafeladatainkra is összpontosítanunk kell, hogy minél jobban szerepeljünk. Célunk, hogy valamelyik sorozatban főtáblára jussunk.
Orosz Pál újságírói kérdésre az edzők átigazolásokban való döntéseiről is beszélt.
- Van egy szakmai stáb, akik összerakják a csapatot, és a döntések közösen születnek. A stábot természetesen a vezetőedző vezeti, ez nálunk mindig is így volt, és ezzel Peter Stöger is egyetért.
Szakvezetőnk németül válaszolt az újságírói kérdésekre, de kiemelte: a klubnál az angol a hivatalos nyelv, és a jövőben angolul is áll majd az újságírók rendelkezésére.
- Már ismerkedek a magyar nyelvvel, és mondhatom: nagyon nem könnyű. Jelenleg az a célom, hogy a következő sajtótájékoztatón már magyarul köszöntsem önöket.
Peter Stöger a Fradi szurkolóknak is üzent.
- Nyitott embernek tartom magam, aki számára fontos a kölcsönös tisztelet. Ez a kommunikáció, ez a stílus az én eddigi pályafutásom során mindig jól működött, úgy gondolom, nem lesz ez másképpen a Ferencvárosnál sem. A szurkolóknak pedig azt üzenem, hogy tisztában vagyok vele, milyen sikereket ért el a klub az elmúlt években, de azért fogok dolgozni, hogy a folytatásban is remekül szerepeljünk minden színtéren. Egy valamit még hozzátennék: 30 évvel ezelőtt a Rapid színeiben KEK-döntőt játszottam, és ezt sokszor elfelejtik a drukkerek.
A sajtótájékoztató végén trénerünk leszögezte: bár még nem találta meg budapesti otthonát, de feleségével együtt már elkezdte keresni, és hosszú távra tervez a magyar fővárosban.
Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.
Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.
Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.