2021. július 20.
Stöger: „Jó pozícióba kerültünk a visszavágó előtt”
Vezetőedzőnk a Zalgiris elleni első meccsről, Ryan Mmaee-ról és a kihagyott büntetőről is beszélt.

Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk kedd este Myrto Uzuni és Tokmac Nguen góljával 2-0-ra legyőzte a Zalgiris Vilnius együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén. A budapesti összecsapást követően vezetőedzőnk, Peter Stöger sajtótájékoztatón értékelt.

- Mit is mondhatnék? Kétgólos előnyt szereztünk, alapvetően ez egy jó pozíció a visszavágó előtt, az ugyanakkor sajnálatos, hogy nagyon sok helyzetünk kimaradt. Ettől függetlenül hasonló játékkal abszolút elégedett lennék a második mérkőzésen is – kezdte értékelését Peter Stöger. Hozzátette: a félidőben a további koncentrációról beszélt a játékosoknak, azt kérte, hogy a csapat kontrollálja a játékot. - A védelemmel elégedett voltam, hiszen talán 2-3 veszélyes pontrúgása volt az ellenfélnek. Sok mindent jól csináltunk, de mindig van hova fejlődni. Alapvetően jó irányba haladunk, alakul az a játék, amit játszani szeretnénk, hogy minél több helyzetet alakítsunk ki. Ez persze néha veszélyt is hordoz magában, ezért nagy hangsúlyt kell helyeznünk a védekezésre is. A visszavágóra valószínűleg több játékost frissítenünk kell, hogy a lehető legjobb összeállításban állhassunk ki, valamint a műfüves pályára is fel kell készülnünk.

A folytatásban több kérdésre is válaszolt az osztrák tréner. Minek köszönhető, hogy ennyire irányított a Fradi az első félidőben? Számított rá, hogy Ryan Mmaee ilyen hamar beilleszkedik?

- Nagyon jó volt a passzpontosságunk. Sok jó előretörés jött a szélsőktől is, jól helyezkedtek. A második félidőben kevésbé koncentráltunk, hibáztunk is, de szervezettek maradtunk. Ryan remek csatár, ha nem is lőtt gólt, nagyon sok területet nyitott, keményen dolgozott a csapatért.

A hajrában a vendégek igencsak kimerészkedő kapusa mellett vitatható körülmények között esett el Franck Boli, erről, illetve Myrto Uzuni kihagyott tizenegyeséről is kérdeztek az újságírók.

- Meg kell néznünk pontosan, hogy szabálytalanság volt-e, de Franck jól szállt be a meccsre. Ha kicsit jobban koncentrál, a gól is összejöhetett volna. Jól szállt be Ryan helyére, kár, hogy nem tudott gólt szerezni – mondta Stöger, majd hozzátette: megesik, hogy kimarad a tizenegyes, nem mindig könnyű értékesíteni azt.

Végezetül Stöger arra is válaszolt, hogy mennyire szempont számára az, hogy magyar játékosok is legyenek a kezdőcsapatban.

- Ez a téma szinte minden héten előkerül, de az én feladatom az, hogy a legjobb csapatot küldjem a pályára hétről hétre. Meg kell néznem az ellenfelet, és ahhoz a legjobb együttest összerakni, mert a legfontosabb a csapat sikere. Ha minél több a magyar, annak örülök, de ha nyerünk, és „csak” a csapatkapitány, Dénes a magyar játékos, az is rendben van.

A visszavágót 2021. július 27-én, kedden – magyar idő szerint – 19.00-kor kezdik a Zalgiris otthonában.

Cikkajánló

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin