2020. június 9.
Rebrov: „A Paks ellen mindig nagyon nehéz játszani”
Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov szerint lesz, aki dupla motivációval lép pályára ellenünk Pakson.

Magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk számára szerdán folytatódik az NB I, amelynek 28. játéknapján Paksra látogatunk. Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov ebből az alkalomból megemlítette egy korábbi játékosunkat is.

- Büszke voltam a fiúkra a legutóbbi, DVTK elleni mérkőzés után, mivel úgy éreztem, hogy mindenki a maximumot nyújtotta. Hasonló hozzáállást várok el szerdán, Pakson is – kezdte Sergei Rebrov, utalva csapatunk vasárnap esti 3-0-s győzelmére. - A Paks az előző két mérkőzésén jó eredményt ért el, így remekül kezdete a bajnokság utolsó szakaszát. Igyekeztünk komolyan felkészülni a következő mérkőzésünkre, hiszen a Paks ellen mindig nagyon nehéz játszani, Böde Dani személyében ráadásul lesz egy játékos, aki dupla motivációval játszik majd ellenünk. A Paks játékosai biztosan nagyon várják, hogy ellenünk is megmutathassák, mit tudnak.

Sergei Rebrov együttese a szerdain kívül még egy bajnokit játszik a héten, szombaton a Kisvárda látogat a Groupama Arénába. Fontos információ, hogy az FTC a szabolcsiak elleni, mérkőzésre is biztosítja a belépést a 65 év alatti bérleteseinek!

 

Férfi labdarúgás, NB I, 28. forduló

Paksi FC–FTC

2020.06.10., szerda 21.05

Helyszín: Paks, Fehérvári úti Stadion

Belépők: minden jegy elkelt!

Cikkajánló

Zubkov, Civic és Otigba is kiemelkedőt nyújtott

A forduló legjobb játékosa címet két játékos érte el az InStatnál - mindkettő Fradi-labdarúgó!

Továbbra is a bérleteseink jöhetnek be

Az FTC a Kisvárda elleni, szombati bajnokira is biztosítja a belépést a 65 év alatti bérleteseinek.

Klubrekord: 51 hazai bajnoki óta veretlenek vagyunk!

Az FTC vasárnap tovább javította a klubrekordot, 51 bajnoki mérkőzés óta nem talált legyőzőre hazai pályán.

Második félidei parádé és három gól a DVTK kapujába

Franck Boli, Oleksandr Zubkov és Botka Endre is betalált, az FTC pedig 3-0-ra nyert hazai pályán a DVTK ellen.

Sergei Rebrov: „Büszke vagyok az egész csapatra”

Vezetőedzőnk elégedetten értékelt a DVTK vasárnapi, 3-0-s legyőzését követően.

Botka: „Jólesett végre betalálni”

Védőnk szerint a második félidőben gyorsan megszerzett két gól megnyugtatta a csapatot – VIDEÓ!

BLFRADI25 - találkozz a BL-hősökkel!

A BL-szereplés 25. évfordulóján egész napos ingyenes rendezvény az Arénában, a Teqball közreműködésével!

Vendégjegyek Paksra

Jövő szerdai ellenfelünk, a Paks 67 darab vendégjegyet biztosított szurkolóinknak.

Kétszer is hiába üldözött minket az Újpest

A Hét Meccseiben két olyan bajnoki címre is visszatekintünk, amikor hiába üldözött minket az Újpest.

Ünnepeltjeink

Ezen a héten is akadnak olyan fradista sportolók, akiket ünnepelhetünk vagy akikről megemlékezhetünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin