2019. december 12.
Rebrov: „A szurkolók is büszkék lehetnek a csapatra”
Vezetőedzőnk nem csak a razgradi meccset értékelte a Ludogorec elleni 1-1-et követően.

Mint arról korábban beszámoltunk, férfi labdarúgócsapatunk csütörtök este 1-1-es döntetlent játszott a Ludogorec vendégeként, így hét pontot szerezve a H-csoport harmadik helyezettjeként búcsúzott az UEFA Europa League csoportküzdelmei után. A razgradi mérkőzés után Sergei Rebrov értékelte a meccset és az európai kupaszereplésünket is.

- Szerintem ez volt az eddigi legjobb meccsünk a Ludogorec ellen – mondta vezetőedzőnk. - A meg nem adott tizenegyesnél szerintem egyértelmű volt a helyzet, az az ítélet kicsit visszavetette a csapatot. Végig küzdöttünk, megvoltak a lehetőségeink.

Trénerünk kiemelte: büszke a csapatra, amely – a selejtezőkkel együtt – 14 nemzetközi meccséből csupán kettőt veszített el.

- Ez egy nagyon erős csoport volt, az pedig szerintem elég jó eredmény, hogy hatból csak egy meccset veszítettünk el. A szurkolók is büszkék lehetnek a csapatra, amely mindent megtett. A klub az elmúlt 15 év legjobb eredményét érte el azzal, hogy a csoportkörben szerepelhetett, jóval magasabb UEFA-együtthatóval rendelkező csapatokkal szemben is megállta a helyét, a jövőre nézve ez önbizalmat adhat a játékosoknak. Örülök, hogy a futballistáim megtapasztalhatták, hogy milyen ezen a szinten játszani, elmondtam nekik, ha jövőre is szeretnének, ahhoz meg kell nyerniük a bajnokságot.

A Ferencvárosra még egy mérkőzés vár az őszi idényben, vasárnap az NB I-ben, a DVTK vendégeként zárjuk a szezont.

UEFA Europa League, H-csoport, 6. forduló

Ludogorec–FTC 1-1 (1-0)

Razgrad, Ludogorets Arena. Játékvezető: Matej Jug (szlovén)

FTC: Dibusz – Botka, Frimpong, Blazic, Heister – Haratin (Ihnatenko, 84.), Sigér (Skvarka, 79.) – Isael, Tokmac, Zubkov – Boli (Sihnevich, 84.). Vezetőedző: Sergei Rebrov

Ludogorec: Iliev – Cicinho, Terziev, Grigore, Nedyalkov – Marcelinho, Anicet Abel, Badji – Wanderson (Dyakov, 86.), Keserü (Ikoko, 92.), Lukoki (Tchibota, 77.). Vezetőedző: Aleksi Zhelyazkov

Gólszerző: Lukoki (24.), illetve Sihnevich (94.)

Sárga lap:  Terziev (59.), illetve Frimpong (27.), Botka (66.)

Cikkajánló

Hét ponttal, emelt fővel búcsúztunk a csoportkörtől

A végén jött a Sihnevich-gól, csapatunk döntetlennel fejezte be szereplését az UEL csoportkörében.

Már kapható az FTC 2019-es évkönyve!

A Fradi Shopban és a shop.fradi.hu-n is hozzájuthat idei évkönyvünkhöz, amely karácsonyra is remek ajándék.

Találd meg magad egy 120-as képen és nyerj!

Menj ki a fotófesztivál helyszíneire, és küldd el a képet nekünk, amelyen megtaláltad magad.

Megleptük a Telekom alkalmazottakat

Labdarúgócsapatunk játékosai ajándékokkal kedveskedtek szponzorunk alkalmazottainak.

Életre szóló élmény: exkluzív program Fradi sztárokkal!

Már csak egy hely elérhető életre szóló élményünkből a Paks elleni bajnokira.

Rebrov: „Nincsenek sztárok, itt keményen kell dolgozni”

Sergei Rebrov az edzőtáborról, az új igazolásokról és a következő feladatokról is beszélt interjúnkban.

Hajnal: Somália ezen a téren ad majd sokat a csapatnak

Sportmenedzserünk Vécsei Bálint, Gastón Lodico, Somália és Szánthó Regő érkezéséről is beszél a Fradi TV-ben.

A Kolozsvár elleni meccs is elmarad, de nem pihenünk

A két elmaradt találkozó helyett a mieink a hotel edzőpályáján tréningeznek majd.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most