
Az FTC kedden a Groupama Arénában – vezetőedzőnk, Sergei Rebrov és kapusunk, Dibusz Dénes részvételével – megtartotta a máltai bajnokcsapat elleni szerdai selejtező előtti sajtótájékoztatóját.
„Valamennyi csapat, amely a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepel, nálam azonos besorolás alá kerül. A saját országukban ők a legjobbak, így mindenképpen kemény összecsapásra készülünk a Valletta ellen is – kezdte Sergei Rebrov, aki agresszív stílusú ellenfélre számít. – A saját futballunkat kell játszanunk, fontos, hogy a legjobb formánkat tudjuk hozni majd. A csodálatos szurkolótáborunk is segít majd minket, bízom benne, hogy most is olyan sportszerűen biztatják majd a csapatot, ahogy a legutóbb!”
Újságírói kérdésre válaszolva trénerünk kitért a hétfői szerződéshosszabbítására és a várható kezdőcsapatra is, utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a más stílust képviselő ellenfélhez igazodva ezúttal elképzelhető, hogy nem teljesen ugyanazt a tizenegyet küldi pályára, mint a Ludogorec ellen.
„Boldog vagyok, örülök, hogy itt lehetek, és a Ferencvárost képviselhetem. Az utóbbi egy évben nemcsak a játékosokkal, hanem a klubvezetéssel és a szakmai stábbal is remek kapcsolatot sikerült kialakítanom. Élvezem a munkát a Ferencvárosnál, úgy gondolom, nagy jövő előtt állunk."
Dibusz Dénes ugyancsak más mérkőzésre számít, mint a Ludogorec elleniek voltak.
„Az ellenfél ezúttal valószínűleg inkább a kontrajátékra helyezi majd a hangsúlyt, de arra is felkészültünk, hogy letámad minket, tudjuk, ez is hozzátartozik a harcmodorukhoz. Magabiztosan és pontosan kell játszanunk hátul és a középpályán, megteremtve a lehetőséget arra, hogy elöl a kreatív játákosaink gólhelyzeteket tudjanak kialakítani és eredményesek tudjunk lenni. A célunk olyan előnyt szerezni a visszavágóra, amelynek birtokában joggal bízhatunk a továbbjutásban.”
A teljes sajtótájékoztató:
A Valletta elleni szerdai, hazai mérkőzésre jegyeiket még beszerezhetik személyesen, a Groupama Arénánál (H-P.: 10.00-18.00; Szo.: 9.00-16.00) vagy online. Kilátogató szurkolóunk figyelmébe ajánljuk az ITT elérhető szurkolói tájékoztatót, amelyben összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.
FTC–Valletta FC
Labdarúgó BL selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés
Helyszín: Groupama Aréna
Időpont: július 24., szerda 20.00
Kapunyitás: 18.00
Labdarúgócsapatunk szerda este 8 órától fogadja a máltai bajnokcsapatot a BL selejtezőjének 2. fordulójában.
Hat meccsen eddig 15 gólt szereztünk máltai csapatok ellen • Volt, aki a debütálásán talált be – VIDEÓK!
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának sorsolását.
Férfi labdarúgócsapatunk szabad délutánt kapott, a játékosok pedig meg sem álltak a hegy tetejéig – GALÉRIA!
A BL-selejtező második fordulójának visszavágóját július 30-án, 20.00-tól rendezik a Groupama Arénában.
Fiatal védőnk kölcsönben a finn élvonalban szereplő AC Oulu együttesében folytatja pályafutását.
Kristoffer Zachariassen döntötte el a cseh FC Trinity Zlín elleni felkészülési találkozót – VIDEÓ!
Az ausztriai edzőtáborban Zachariassen gólja döntött a javunkra a csehek ellen 1-0-ra megnyert...