2020. május 23.
Rebrov: „Ennyi kihagyás után ez remek teljesítmény”
Sergei Rebrov a duplázó Sigér Dávidről is jó véleménnyel volt a lefújás után.

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk hátrányból fordítva 2-1-re nyert a DVSC ellen az első fordulóból bepótolt mérkőzésen. A mérkőzés után ukrán vezetőedzőnk értékelt.

- Nagy öröm a magyar szurkolóknak, hogy újra mérkőzést láthattak – kezdte Sergei Rebrov. - Megérdemelten szereztük meg a három pontot. Nem volt könnyű dolgunk, de ez minden találkozóra igaz ebben a bajnokságban. Alaposan felkészültünk az ellenfélből, a második félidőre kicsit változtattam a stratégián, de így is meglett a győzelem. Ahhoz képest, hogy a játékosok két hónapja nem léptek pályára, remek teljesítményt nyújtottak. Ez az időszak kiemelt fontosságú, hiszen most kell újra a legjobbunkat nyújtani. Elégedettek lehetünk, biztos vagyok benne, hogy ha lesznek selejtező-mérkőzések, akkor is jó formában leszünk.

A tréner azt is elmondta, Sigér kiváló érzékeinek is köszönheti mai teljesítményét, valamint a mérkőzésen megidézett hangulatról is kifejtette véleményét.


- Sigér Dávid megérdemelte a két gólját – folytatta Rebrov. - Az első gólt egy kipattanó után szerezte, nagyszerűen átlátja a pályán a csapat játékát, mindig pontosan tudja, hol a helye. Az első félidőben nem csak Sigér, hanem az egész csapat jól játszott, ezért tudtuk kialakítani, majd kihasználni a lehetőségeinket. Hálás vagyok azoknak, akik azon dolgoztak, hogy megteremtsék egy mérkőzés hangulatát. Ez motiválóan hatott a játékosokra. Erre szükség is van, hiszen nem egyszerű, hogy a szurkolóink nélkül kell befejeznünk a szezont. Egyelőre nem gondolunk a bajnoki címre, csak az előttünk álló, Újpest elleni mérkőzésre.

Sigér értékelése alábbi videónkban

Cikkajánló

Sigér: Csak az számít, hogy bajnokok legyünk - VIDEÓ

Így értékelte a DVSC ellen győzelmet a meccs hőse, a duplázó Sigér Dávid.

Ötven bajnoki óta veretlenül a Groupama Arénában!

Férfi labdarúgócsapatunk szombaton tovább írta a hazai veretlenség tavaly megdöntött rekordját.

Győztes újraindítás - Sigér bombái döntöttek!

Labdarúgócsapatunk megnyerte az újrakezdés utáni első meccsét, Sigér bombagóljaival, 2-1-re a DVSC ellen.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin