Mint beszámoltunk róla, 2-0-ra legyőztük hazai pályán a DVSC-t. A találkozót követően vezetőedzőnk Sergei Rebrov értékelt.
- Egyik mérkőzés sem könnyű ebben a bajnokságban, a mai sem volt kivétel. A DVSC jól elemezte a Mezőkövesd elleni meccsünket, megpróbált ugyanúgy nyomást helyezni ránk. Jól védekeztünk, örülök neki, hogy nem adtunk sok esélyt a második félidőben a debrecenieknek - mondta Rebrov.
Sorozatban negyedik hazai meccsünkön nem kaptunk gólt, vezetőedzőnk újságírói kérdésre arra válaszolt, lehet-e mondani, hogy ennyire magabiztosak vagyunk hazai pályán?
- Ez nem a hazai pálya kérdése, ezt vártam Mezőkövesden is, de előfordul, hogy nem sikerül lehozni kapott gól nélkül a mérkőzést. Fontosnak tartom, hogy ez most sikerült, úgy érzem, jól dolgoztunk, megérdemeltük a kétgólos győzelmet, mert sok helyzetet alakítottunk ki, és be tudtunk találni. Nehéz meccs volt, egy jól szervezett csapat ellen sikerült három pontot szereznünk.
Labdarúgó NB I, 23. forduló
FTC–DVSC 2-0 (2-0)
Budapest, Groupama Aréna. Játékvezető: Pintér Csaba
FTC: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Frimpong, Civic - Sigér, Haratin - Zubkov, Isael (Varga, 70.), Tokmac (Vécsei, 88.) – Boli (Sihnevich, 83.). Vezetőedző: Sergei Rebrov.
DVSC: Nagy - Kusnyir, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Varga, Haris, Csősz (Kundrák, 77.), Bódi –Garba (Adeniji, 80.), Szécsi. Vezetőedző: Vitelki Zoltán.
Gólszerzők: Kinyik (6., öngól), Boli (39.)
Sárga lap: Csősz (45.), Bódi (65.)
Korábbi labdarúgónk a válogatott mérkőzésekre tért haza, és természetesen ellátogatott a Népligetbe is.
Csapatunk március 22-én, vasárnap a Kisvárda vendége lesz a Fizz Liga aktuális fordulójában.
Vasárnap 18:45-től várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.
Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.
Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.