2020. augusztus 30.
Rebrov: „Karakteresen játszott a csapat”
Így értékelte Sergei Rebrov a Zalaegerszeg idegenbeli, 2-1-es legyőzését.

Mint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk Eldar Civic és Ihor Haratin góljával, a mérkőzés nagy részét emberhátrányban játszva nyert 2-1-re Zalaegerszegen. Sergei Rebrov vezetőedző így látta a találkozót.

- Nagyon nehéz volt tíz játékossal végigjátszani ezt a mérkőzést, de a csapat igazán karakteres volt, a második félidőben fontos gólt szereztünk. Nem volt sok helyzete az ellenfélnek, jól megálltuk a helyünket a pályán.

Vezetőedzőnktől azt is kérdezték, hogy Botka Endre kiállításakor aláírta volna-e a döntetlent?

- Próbáltam egyensúlyt tartani a pályán. Négy támadóval kezdtünk, mivel emberhátrányba kerültünk, ezért cserélnem kellett. Azért Isaelt hoztam le, mert több labdavesztése volt. Próbáltuk a 4-4-1-es struktúrát tartani, a szünetben elmagyaráztam a játékosaimnak, hogy mit kell nyújtani a pályán a második félidőben a győzelemért. Szerintem az ellenfél nem alakított ki komolyabb helyzeteket, egy gól kivételével.

Azt is megemlítették Rebrovnak, hogy a gólszerző Civic kényszerűségből került abba a pozícióba, ahonnan eredményes tudott lenni.

- Természetesen nevezhetjük kulcsjátékosnak Eldart, mivel kulcsfontosságú gólt lőtt. Amikor Somália is beállt, ő is újabb lendületet tudott hozzátenni a játékhoz. Nyilván mérlegelni kellett a játékosok kipihentségét és állapotát is.

Cikkajánló

Emberhátrányban szerzett gólokkal nyertünk Egerszegen!

Magyar bajnok férfi futballcsapatunk vasárnap 2-1-re nyert Zalaegerszegen.

Rangos állami kitüntetésben részesült Sergei Rebrov!

A Ferencváros vezetőedzőjét az Ukrán Köztársasági Érdemrend II. fokozatával tüntették ki.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Nem láttam akkora különbséget”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint hamarabb is lezárhattuk volna a Paks elleni bajnokit.

Újabb hazai győzelem, magabiztosan vertük a Paksot

Férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 12. fordulójában 2–0-ra verte a Paksot a Groupama Arénában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin