2020. október 24.
Rebrov: „A játékosok megértették, mit jelent a derbi”
Így értékelte vezetőedzőnk az Újpest elleni sikert.

Mint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szombat este Tokmac és Somália góljával vendéglátóként 2-0-ra legyőzte az Újpestet az NB I 8. fordulójában. A derbit követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov sajtótájékoztatón értékelte a látottakat.

- Nagyon sok mérkőzés áll előttünk, nehéz helytállni egyszerre az NB I-ben és a Bajnokok Ligájában is, ráadásul az utóbbi két hétben nehéz meccseket játszottunk a hazai ligában is. Nagyon örülök, hogy a fiúk is tudták, hogy milyen fontos a mai mérkőzés. Persze, mindig fontos a három pont, de a mai kiemelt alkalom, a derbi volt, a játékosok abszolút érzékelték ennek a súlyát – kezdte Rebrov. - Nemcsak a gólok voltak fontosak szombat este, hanem az is, hogy sok helyzetet tudtunk kialakítani. Megfelelően tudtuk kontrollálni a labdát. Voltak hibáink, hiszen nem vagyunk a Barcelona, ám ettől függetlenül örülök neki, hogy kialakítottuk a helyzetet, agresszíven tudtunk játszani.

Vezetőedzőnk kiemelte: fontos mérkőzések várnak a csapatra a bajnokságban és a BL-ben is, éppen ezért nagyon odafigyel arra, hogy a terhelést megossza a játékosok között, ezért is igyekszik kihasználni mind az öt cserelehetőségét. Sergei Rebrov újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a második gólunkat megelőző szituáció begyakorolt elem volt.

- A második szöglet begyakorolt helyzet volt. Somália nem szokott ebben a zónában mozogni, de tegnap éppen gyakoroltunk hasonló szituációkat. Mindig gyakoroljuk a pontrúgásokat, a támadási szituációkat és a védekezést is, ám nagyon örülök annak, hogy a fiúk koncentráltak. Ez valószínűleg a telt háznak is köszönhető, a játékosok megértették, hogy mit jelent a derbi.

Cikkajánló

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin