2021. március 14.
Rebrov: „Nehéz a szurkolók nélkül pályára lépnünk”
Vezetőedzőnk a Paks elleni meccsről és a következő időszak programjáról is beszélt a vasárnapi bajnoki után.

Mint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk vasárnap a Groupama Arénában 5-2-re legyőzte a Paksi FC-t az NB I 26. fordulójában rendezett bajnoki mérkőzésen. A találkozót követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov értékelte a látottakat.

- Nagyon örülök annak, hogy gyorsan tudtunk reagálni a tizenegyes után. Az első félidő első 20-30 perce nehéz volt, de láttam a fiúkon a motivációt. Fontos három pontot szereztünk – kezdte a tréner, akitől ezt követően megkérdezték, hogy mitől lehetett motiváltabb a csapat. - Nagyon nehéz időszakot élünk meg, hiszen körülbelül egy éve szurkolók nélkül játszunk, bizonyos tekintetben pedig nem a futball az első a mindennapokban, több család is a koronavírussal küzd. Nehéz a szurkolók nélkül pályára lépnünk. A pontelőnyünknek köszönhetően néha talán idézőjelesen néhány pontveszteség is beleférhetett, ugyanakkor nagyon örülök, hogy a jelenlegi keretünkben 10 válogatott játékos is van.

Milyen munkát lehet végezni a válogatott szünetben, mik a tervei? Eddig hogyan értékelné a télen érkezett labdarúgók helyzetét, beilleszkedését? – hangoztak a következő újságírói kérdések.

- Örülök, hogy sok válogatott játékosunk van, viszont ez alapvetően megnehezíti a munkánkat, hiszen gyakorlatilag hat játékosunk marad, akikkel dolgozhatunk. Együtt fogunk majd edzeni az U19-es csapattal is – mondta Sergei Rebrov. - Remek, hogy a játékosoknak jut ideje a pihenésre is, most kicsit a családjaikkal is tudnak lenni, utána persze 100 százalékos erőbedobással készülünk majd a Budafokra. Ami az új játékosokat illeti, kell egy kis idő a beépüléshez, Samy Mmaee-n szerintem azt lehetett látni, hogy most magabiztosabban játszott, mint korábban.

Ellenfelünk büntetőből szerzett vezetést vasárnap, így az ellenünk megítélt büntetőkről, valamint Oleksandr Zubkov félidei lecseréléséről is kérdezték vezetőedzőnket.

- Sok büntetőt ítéltek ellenünk az elmúlt hetekben, nem jó, hogy öt meccs alatt ez ennyiszer előfordult, ezzel a helyzettel kezdenünk kell valamit. Oleksandr Zubkov a combját fájlalta, remélhetőleg nem súlyos a sérülése, ám ez pontosabban majd csak a következő napokban fog kiderülni. Örülök annak, hogy sok helyzetet sikerült a Paks ellen kialakítanunk, mindent megtettünk, hogy gólra váltsuk a lehetőségeinket.

Az OTP Bank Liga küzdelmei mától átmenetileg szünetelnek a válogatottak szereplése miatt, együttesünk legközelebb április 3-án lép pályára a Budafoki MTE otthonában.

Cikkajánló

Öten is betaláltak a Paks legyőzése alkalmával

Egy korán bekapott gól után Laidouni, Uzuni, Mak, Boli és Baturina góljával fordítottunk, 5-2-re győztünk.

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin