2021. február 10.
Rebrov: „Örömmel láttam, hogy a fiúk végig küzdöttek”
Így értékelt vezetőedzőnk a dorogi kupamérkőzést követően.

Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerdán nehéz körülmények között 2-1-re győzött Dorogon a MOL Magyar Kupa 8. fordulójában, így bejutott a sorozat legjobb 16 csapata közé. A lefújást követően vezetőedzőnket, Sergei Rebrovot kérdeztük.

- A mai mérkőzésnek kevés köze volt a futballhoz. Nem teljesen értem, hogy miért kellett játszani, mindkét csapat jobban járt volna, ha halasztunk. Ettől függetlenül az eredmény miatt boldogok lehetünk, hiszen elértük a célunkat, győztünk és továbbjutottunk. Örömmel láttam, hogy a fiúk küzdöttek a végsőkig.

A nyolcaddöntőben a szerda esti Vasas–MOL Fehérvár FC győztesével találkozunk, azaz vendégsiker esetén ismét összecsaphatnánk a fehérvári együttessel.

- Ehhez előbb nyernie kell a Fehérvárnak is – jegyezte meg Sergei Rebrov. - Szeretek erős csapatok ellen játszani, tehát nem lenne ellenemre, ha a Fehérvár ellen folytatnánk – tette hozzá.

A következő kupaforduló játéknapja február 24-e.

Cikkajánló

Újabb Baturina-gól a kupában, továbbjutottunk!

Labdarúgócsapatunk 2-1-re legyőzte a Dorogi FC-t a MOL Magyar Kupa 8. fordulójában.

Szűkült lehetséges kupaellenfeleink köre

Ezek közül a csapatok közül kerülhet ki a Fradi következő ellenfele az Európa Liga selejtezőjében.

Paredes-mezben szurkol, szoros döntőt vár Gómez Mariano

Argentin hátvédünk szülőhazájának szurkolhat a labdarúgó-vb vasárnapi, Spanyolország elleni fináléjában.

Indul a voucherek értékesítése a Twente elleni meccsre

Fontos információk a voucherek átvételéről, a gyülekezési helyről és a stadion megközelítéséről.

Kaphatóak a jegyek a Paks elleni bajnokinkra!

Július 26-án, vasárnap a tolnaiaknál kezdjük meg a 2026/27-es bajnoki idényt.

Holland ellenfél vár a Ferencvárosra

A korábbi kétszeres bajnok FC Twente vár csapatunkra a labdarúgó Európa Liga-selejtező második körében.

Indul a jegyértékesítés a Vasas elleni bajnokira!

A szezon első hazai bajnoki mérkőzését augusztus 2-án 20:15-től játsszuk a Groupama Arénában.

Íme, a megújult Fradi Zóna Live első adása

DJ Yamina és idősebb Lisztes Krisztián volt Krausz Dominika vendége a Vojvodina elleni meccs alkalmával.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin