2021. február 3.
Rebrov: „Sokat segített, hogy mi lőttük az első gólt”
Vezetőedzőnk nem a statisztikával foglalkozik, már a következő mérkőzésre koncentrál.

Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk az NB I 19. fordulójában kiütéses, 4-0-s győzelmet aratott a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest vendégeként. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov sajtótájékoztatón értékelt.

- Mindig nehéz az Újpest ellen idegenben játszani, jól emlékszem a korábbi találkozókra is. Sokat segített, hogy ezúttal mi lőttük az első gólt és ezt követően tudtunk struktúrát váltani. Ettől függetlenül nehéz első félidő volt – kezdte a tréner.

Rebrov az ötödik derbit nyerte meg sorozatban, sőt, még sosem kapott ki az Újpesttől. Edzőként mit jelent neki mindez? – kérdezték.

- Ez a derbi-statisztika szerintem a szurkolóknak jelenti a legtöbbet. Minden meccsre ugyanúgy készülök, próbálok a lehető legprofibban felkészülni, nem is számolom, hogy hány derbi-győzelmen vagyunk túl. A szerdai fontos siker volt a szurkolók számára és a tabella állása miatt is.

Isael révén szereztünk vezetést, majd kevéssel a második félidő elkezdése után egy öngóllal növeltük az előnyt. Ott eldőlt minden? – így szólt a következő kérdés.

- Ha lezárult volna számunkra a meccs, talán nem lőttünk volna tovább gólokat – folytatta Rebrov. - Az Újpest elképzelhető, hogy hitét vesztette az öngólt követően. Négy gólt szereztünk, talán lőhettünk volna többet is, de szerintem fontos, hogy kapott gól nélkül fejeztük be a mérkőzést.

Az újságírók végezetül arra is kíváncsiak voltak, hogy edzőnk el tudja képzelni, hogy veszélybe kerüljön a Ferencváros bajnoki címe?

- Az én filozófiám az, hogy sosem a bajnokság végével foglalkozunk, hanem mindig a következő mérkőzéssel. Eddig az Újpestre koncentráltunk, utána a Fehérvár elleni mérkőzésre fogunk, ezt a filozófiát próbálom átadni a fiúknak is, hogy sosem a bajnokság végére, hanem mindig a következő feladatra kell összpontosítani.

Cikkajánló

Kiütés! 4 gólt és 3 pontot szereztünk a derbin

Isael, Uzuni és Vécsei Bálint talált az Újpest kapujába, emellett egy öngólt is vétett a házigazda.

Fradicsőség! – Élje újra európai menetelésünket!

Szurkolóink nem maradnak Európa Liga-élmény nélkül, formabontó, exkluzív filmünk felidézi az idei UEL-idényt!

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A DVSC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Sajtóakkreditáció a DVTK elleni bajnokira

A média munkatársai április 9., csütörtök 12:00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Energia Napja a DVTK elleni bajnokin

Tematikus programokkal várjuk az április 10-én, a Diósgyőr elleni bajnokinkra kilátogató szurkolókat.

A harangok Rómáig, az álmok Torinóig mentek

A Fradi egykori bombázója nyolcvan évesen is átmenne a falon a csapatért.

Videón a debreceni győzelmünk kulcspillanatai

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 28. fordulójában nyert a DVSC vendégeként.

Robbie Keane: „Volt néhány kemény szavam a szünetben”

Labdarúgócsapatunk debreceni győzelme után vezetőedzőnk elárulta, mi hozta meg a sikert a második félidőben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin