2020. december 9.
Rebrov: „Szeretnék még a BL-ben szerepelni a Fradival”
Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov a keddi, kijevi mérkőzés után nyilatkozott.

Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk kedd este a Dinamo Kijev otthonában elszenvedett 1-0-s vereséggel zárta szereplését a Bajnokok Ligája csoportkörében. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov sajtótájékoztatón értékelte a kijevi játékot és a csoportkörös szereplést is. A sajtótájékoztatót kérdés-válasz formában tesszük közzé.

- Jó csapatot épített fel, az eredmények pedig önmagukért beszélnek, a Ferencváros 25 év óta először került be a BL-be – hogyan értékelné az FTC csoportkörös szereplését?

- Az öltözőben elmondtam a játékosoknak, hogy, büszkék lehetnek magukra, nincs miért szégyenkezniük, hiszen többször is jó játékot mutattak, jól szerepeltek a csoportkörben. Valójában senkinek sem volt korábbról tapasztalata a BL-ben, de a futballistáim felnőttek a feladathoz. Most is szoros mérkőzést játszottunk a Dinamóval. Nehéz az ilyen meccseken sok helyzetet teremteni, ám nekünk 3-4 is volt. Visszanéztem a vitatott szituációt, szerintem büntetőt kellett volna ítélnie a játékvezetőnek. Jól szerepeltünk, a folytatásban pedig a bajnokságra kell összpontosítanunk.

- Miben fejlődött a legtöbbet a Ferencváros a BL csoportkörében?

- Mindenki megérezte, hogy ezen a szinten nem szabad sok gyermeteg hibát elkövetni. Ha összehasonlítjuk az első, budapesti Dinamo elleni mérkőzést a keddi, kijevi összecsapással, láthatjuk, hogy sokkal jobban játszottunk Kijevben. Csapatként is nagyon sokat fejlődtünk.

- Voltak pillanatok, amikor a Ferencvárosnak sikerült felülmúlnia a Dinamót. Ön szerint lehet azt mondani, hogy a szerencse elfordult a Ferencvárostól kedd este? Mit kívánna a folytatásra a Dinamo Kijevnek?

- Sok szerencsét kívánok a Dinamónak. Továbbra is drukkolok ennek a csapatnak, hiszen közel áll hozzám. Fortuna annak mosolyog, aki sokat dolgozik, annak, aki mindent megtesz a minél jobb eredmény eléréséért. Ilyen a futball, nem mindig sikerül véghezvinni azt, amit elképzeltünk. Továbbra is dolgoznunk és fejlődnünk kell, ha megérdemeljük, akkor kegyes lesz hozzánk Fortuna.

- A Ferencvárosban két ukrán válogatott játékos játszik, Zubkov és Haratin az ön csapatában fejlődött válogatott szintre. Milyen szerepet töltenek be ők a Ferencvárosnál?

- Jól tudunk együtt dolgozni, ők értenek engem, ismerik az elvárásaimat, a Ferencvárosban fejlődtek fel a válogatott szintre. Ebben remélem, bennem van az én szerepem is. Ők ketten fontos szerepet töltenek be a csapatban, majdnem minden mérkőzést végigjátszanak.

- A Dinamo az első percektől kezdve átadta a területet – mi hiányzott ahhoz, hogy sikerüljön feltörni a védelmét? Melyik mérkőzésre a legbüszkébb a BL csoportköréből?

- El kell ismerni, hogy nagyon jól védekezett a Dinamo. Sok passzal tudtunk volna előre jutni, de ebben a pálya gátolt minket, fagyos volt. Jól szervezett volt az ellenfél védelme. Hogy melyik mérkőzésre vagyok a legbüszkébb? A Juventus elleni idegenbeli összecsapásra és a keddi, kijevi meccsre. Torinóban nagy teljesítmény volt, hogy majdnem végig tudtuk tartani a döntetlent. Ezek a párharcok sokat segítettek a játékosoknak a fejlődésben.

- A Dinamo általában a saját pályáján fölényben játszik és támad, kedden viszont védekezésre kényszerült. Ez meglepetés volt az ön számára?

- Nem gondolom, hogy az volt a Dinamo taktikája, hogy védekezzen, elsősorban a Ferencváros érdeme, hogy a Dinamónak először az 57. percben sikerült komoly helyzetet teremtenie. A Dinamo játékosain is volt egyfajta pszichológiai nyomás, hiszen ha nem nyert volna, rossz helyzetbe került volna a kijevi csapat.

- A jövőben szívesen vezetné még a csapatát a Dinamo ellen vagy elég volt az idei két párharc?

- Szerintem helyesebb, ha azt válaszolom, hogy szeretnék még egyszer vagy akár többször is a Bajnokok Ligájában szerepelni a Ferencvárossal. A klub az idén 15 év után először jutott el a nemzetközi porondra, nem szeretne újra ennyit várni.

Cikkajánló

Szoros vereséggel zártuk a BL-csoportkört

Az FTC férfi futballcsapatának idei BL-szereplése egy 1-0-s kijevi vereséggel ért véget.

„Mindig nagy előnyt jelentett a Fradinak a hazai pálya”

Férfi labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes szerint szurkolóink jelentik a csapat 12. játékosát.

A 2016-os dominanciát idézi a Fradi eddigi szereplése

Férfi labdarúgócsapatunk 18 fordulót követően 14 ponttal előzi meg a második helyen álló Kecskemétet.

Kisvárdán a Fradi-minibusz

A Várkerti Stadion vendég parkolójánál vásárolhatnak drukkereinknek FTC-termékeket.

„Nem dőlhetünk hátra!”

Férfi labdarúgócsapatunk bosnyák középpályása, Muhamed Besic szerint még semmi nem dőlt el a bajnokságban.

Megtartottuk a VII. FTC Szakmai Napot

Focicsapatunk szakemberei tartottak színvonalas előadásokat több száz bérletesünk előtt a Groupama Arénában.

Ryan Mmaee, azaz Mr. Hatékonyság

Marokkói támadónk az Újpest ellen remek szabadrúgásból talált a kapuba, és már kilenc gólnál jár a szezonban.

Marquinhos: „A közönség megint sokat segített”

A derbin duplázó brazil játékosunk a csodás atmoszférát emelte ki az Újpest 3-1-es legyőzése után – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin