2019. szeptember 21.
Rebrov: „Telt ház előtt kell a legjobbunkat nyújtani”
Ukrán vezetőedzőnk szerint a csütörtöki UEL-meccs után is a legjobb formánkat fogjuk nyújtani a ZTE ellen.

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk csütörtöki, 1-1-es Espanyol elleni UEL-meccse után vasárnap a ZTE ellen lép pályára az NB I-ben. Ukrán vezetőedzőnk elégedett volt a hétközben mutatott játékkal, és biztos benne, hogy a következő csoportmeccsen még jobbak leszünk.

- Az első húsz percben nagyszerűen futballoztunk, nálunk volt a labda, irányítottuk a mérkőzést, utána már jobban kellett koncentrálnunk az eredmény megtartására. Sokak számára ez volt az első alkalom ilyen szinten, ezért elégedett lehetek azzal, amit láttam, és ezért örülök neki, hogy ez a felfogásunk szembetűnő volt. A következő, hazai UEL-mérkőzésen még tapasztaltabbak leszünk már, de ott is nehéz feladatunk lesz – mondta Sergei Rebrov.

A vasárnap, 17.00-kor kezdődő ZTE elleni összecsapást a második fordulóból pótoljuk be.

- Biztos vagyok benne, hogy egy nehéz mérkőzés lesz, telt ház előtt játszunk majd, mind a két csapat és a szurkolók is nagyon várnak már erre a találkozóra – folytatta vezetőedzőnk. - Számunkra most az a legfontosabb, hogy minél előbb regenerálódni tudjunk, hosszú nap volt a csütörtöki, pénteken pedig még egy hosszú repülőút is fárasztotta a játékosokat. Mindentől függetlenül készen állunk az újabb kihívásra, és megfelelő állapotban leszünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk.

NB I, 2. forduló
szeptember 22., vasárnap 17.00
ZTE-FTC
Zalaegerszegi Városi Stadion

Cikkajánló

Borbély Balázs: „Meccsről meccsre jobban nézünk ki”

Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az Európa Liga-mérkőzések után a Paks elleni bajnoki rajtra készül.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld sasok sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paks elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Real Madrid-legendák: királyi sztárok és korszakok

Puskástól Raúlon át Cristiano Ronaldóig – a Real Madrid történetét a kezdetektől világklasszisok formálták.

A jogtalan kizárás története

Húsz éve, 2006. július 25-én zárták ki az első osztályból a Ferencváros labdarúgócsapatát.

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin