2023. október 27.
Retronap a derbi jegyében
Bánki Józseffel, Szűcs Mihállyal, Mucha Józseffel és Dzurják Józseffel is találkozhatnak a derbi előtt.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk október 29-én, vasárnap 18.00-tól az Újpest együttesét fogadja a Groupama Arénában az OTP Bank Liga 11. fordulójában. Ahogy azt szurkolóink már megszokhatták, ezúttal is meccsnapi programokkal készülünk.

A derbi napján négy legendánkkal találkozhatnak. A B2-es szektornál Bánki Józseffel és Szűcs Mihállyal, míg a C5-ös szektornál egy 30 perces beszélgetés keretén belül Mucha Józsefet és Dzurják Józsefet ismerhetik meg. A közönségtalálkozó 17 órától 17.30-ig tart. Megcsodálhatják a Retro Múzeum kitelepülését, mely a régi idők hangulatát hozza a helyszínre, ahol olyan édességeket is megkóstolhatnak, mint a limó, a kakasnyalóka, kojaknyalóka, turbórágó vagy épp a pillecukor. Ezen felül a Bogár klub jóvoltából nyolc oldtimer autót is bemutatunk majd a helyszínen.

A retro videójáték sarokban szurkolóink három videójátékon élhetik át a régi játékok hangulatát. A játékopciók között sok egyéb választási lehetőség mellett, ott lesz a klasszikusnak mondható Tetris, a Pac-Man és a Super Mario is. A Fortepan fotóbemutatóval fekete-fehér képeken próbáljuk meg átadni a régi idők varázsát.

Fradi-kvízünk keretében tíz, a klubhoz és annak történelméhez kapcsolódó kérdésre kell válaszolnia szurkolóinknak. A retro Fradi-kvízt kitöltő - 18 évnél idősebb - szurkolók számára lehetőséget kínálunk a szerencsekerekünkön történő pörgetésre, valamint köztük sorsolás útján gazdára talál majd a Szerencsejáték Zrt. által felajánlott ajándékcsomag is. DJ Náksi ezúttal a pálya mellől szórakoztatja majd drukkereinket, természetesen a régi idők klasszikusaival.

A Groupama Biztosító Zrt. standjánál elsajátíthatják az újraélesztési technikák alapjait. A Dreher bandázónában nyereményjátékkal, valamint a flipper kipróbálásával várjuk az érdeklődőket. A FujiFilm fotósarokban polaroid képeket készíthetnek, míg a Zwack Múzeum kitelepülésénél egy mobilmúzeum kerül megalkotásra, valamint a standnál kitöltött kvíz után nyereményekben részesülhetnek szurkolóink. A mérkőzésre külön retro menüvel is kedveskedünk szurkolóink számára.

Állandó programelemeink közül ezúttal is megcsodálhatják a Fradi Kamiont, de a helyszínen ott lesz a Fradi-minibusz is. Megtekinthetik freestyle-bemutatónkat, de biliárdfocival, arcfestővel, Penny kitelepüléssel és lövőerőmérővel is várjuk drukkereinket.

A találkozó előtt lesz pólóágyú és hangerőmérő, míg a szünetben a gyepen freestyle show, a lelátón pedig  KissCam és DanceCam várható.

Jegyinformációk

Jegyek kaphatók az FTC hazai bajnoki mérkőzéseire online, a meccsjegy.fradi.hu-n vagy személyesen a Groupama Aréna jegypénztáraiban (H.: zárva, K-P.: 10.00-18.00, Szo.: 09.00-13.00, meccsnapon a mérkőzés kezdetéig, V.: zárva - kivéve meccsnapon). Vegye meg belépőjét az Újpest és a Fehérvár ellen, a Mezőkövesd elleni meccsre szólót ajándékba adjuk! Akciónk részleteiért kattintson IDE!

Cikkajánló

Tippeljen és nyerjen egy fehér-arany FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az MTK elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live az MTK elleni bajnokin is

Hétfőn 19.30-tól várja önöket vodcastműsorunk új adása.

Keane: „Változtatások biztosan lesznek a csapatban”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője nehéz mérkőzésre számít az MTK ellen.

Hűséges védőnknek mindene megvan, csak a BL hiányzik

Születésnapi interjú labdarúgócsapatunk közönségkedvenc korábbi hátvédjével, Balog Zoltánnal.

Sajtóakkreditáció a Ludogorec elleni UEL-meccsre

A sajtó munkatársai február 24., kedd 12:00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Most már a visszavágóra fókuszálunk!

A Ludogorec elleni UEL-meccs után Robbie Keane és Cebrail Makreckis értékelték a pályán történteket - VIDEÓ!

Robbie Keane: "Nincs vége, még csak a félidőnél járunk"

Vezetőedzőnk a Ludogorec elleni UEL-rájátszás első mérkőzése után nyilatkozott.

A Groupama Arénából is sokan szurkoltak a Fradinak

Budapesten maradt drukkereink óriáskivetítőn nézték az UEL-mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin