Harminchatszoros magyar bajnok és huszonnégyszeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 15-0-s győzelmet aratott a Szarvaskend vendégeként a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában. A rekordbeállítással végződő találkozó után vezetőedzőnk értékelt.
- A mérkőzés előtt azt mondtam, teljesen mindegy, hogy kivel játszunk, maximálisan oda kell tennünk magunkat, száz százalékot kell nyújtanunk. A múlt szezonban is többször hangoztattam, hogy a mentalitásunkon egy kicsit változtatnunk kell, és azt hiszem, sikerült valamit átkapcsolnunk, legyen szó nemzetközi meccsről, bajnokságról vagy éppen a kupáról. Most sem hagytunk semmit a pályán, tetszett, amit láttam, örülök, hogy ennyi gólt szereztünk. Szeretném kiemelni, hogy mennyire hálásak vagyunk a vendégszeretetért, illetve a buzdításért, legyen szó a mi drukkereinkről, vagy éppen a helyiekről, az edzőről és az ellenfél játékosairól. Igazi futballünnepben volt részünk, nagyon jól éreztük magunkat, a hangulat pedig egész egyszerűen fantasztikus volt, erről szól a futball – mondta Robbie Keane. – Annak is örülök, hogy több olyan játékosunknak is lehetőséget tudtunk adni, aki a szezon eddigi részében sérülés miatt vagy más okokból nem szerepelt. Gondolok itt Romaóra, Abu Fanira, vagy éppen Arzanira, de természetesen Yusuf is zseniálisan mutatkozott be. Ami pedig Gólik Benjámint illeti, amikor tegnap elmondtam neki, hogy keretben lesz, fülig ért a szája, és miután bedobtuk a mélyvízbe, megmutatta, hogy mire képes. A büntetőt is azért ő rúgta, hogy önbizalmat gyűjtsön, és bár kihagyta, a kipattanót már bevágta, utána pedig még két gólt szerzett, tehát nem mondhatnám, hogy megszeppent. Megint csak ismételni tudom magam, amióta itt vagyok, igyekszem minél több fiatal játékosnak megadni a lehetőséget, elég csak Tóth Alexet, Madarász Ádámot vagy éppen Gruber Zsombort megemlítenem – zárta gondolatait trénerünk.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!
Borbély Balázs csapata a szurkolók szavazatai alapján érdemelte ki az elismerést.
Egyetlen csapat sem szerzett több pontot hazájának az európai kupaidényben, mint a Ferencváros.
Az Európa Liga főtábláján, négy kör után klubunk norvég játékosa három góllal és három gólpasszal áll az élen.