
Mint arról beszámoltunk, ferencvárosi szempontból rendkívül sikeresen zárultak a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők, ugyanis három válogatottal összesen hét futballistánk jutott ki a 2021-es kontinensviadalra. Nyáron szerződtetett támadónk, Róbert Mak is tagja volt a szlovák válogatottnak, amely Észak-Írországban nyert 2-1-re hosszabbítás után, így 2016-ot követően ismét ott lesz az Eb-n. Róbert Makkal a mindent eldöntő mérkőzés legizgalmasabb pillanatairól, a győzelem értékéről és a többi ferencvárosi csapattárs sikereiről beszélgettünk.
- Sikerült aludni a nagy győzelem után?
- Igen, de azért megünnepeltük a sikert és minden pillanatát kiélveztük. Fantasztikus éjszakája volt a csapatnak és Szlovákiának is, hiszen nagy eredményt értünk el az országunk számára. Nagyon boldogok vagyunk.

- Végig kiélezett csatát hozott a északír elleni meccs. Milyen volt belülről átélni?
- Hihetetlenül nehéz volt minden pillanata. Megszereztük a vezetést, nagyon közel jártunk hozzá, hogy a rendes játékidőben nyerjünk, majd a 87. percben kiegyenlítettek az északírek. Ennek ellenére nem zuhantunk össze és a hosszabbításban a második gólunk után higgadtak tudtunk maradni. Hittünk abban, hogy nyerhetünk és sokat tettünk ezért. Nagyon nagy kő esett le a szívünkről, amikor lefújták a meccset, mert a hazaiak nagy nyomást alatt tartottak minket, de hősiesen védekeztünk és végül kijutottunk az Európa-bajnokságra.
- A hosszabbításban szerzett góllal jutottak ki az Európa-bajnokságra. Mi volt az első reakciód a lefújás pillanatában?
- Kissé idegesek is voltunk egy ideig a kétszer tizenöt percben, mert úgy éreztük, hogy az írek elleni meccs után megint a tizenegyesek döntenek majd. Aztán a 110. percben Michal Duris betalált és ezzel meglett a győzelem. Azért is volt erre nagy szükségünk, mert az elmúlt időszakban nem voltak jó meccseink, bosszantó vereségeket szenvedtünk. Ezen a mérkőzésen megmutattuk, hogy remek harcosok vagyunk, kitartunk a végéig és fantasztikus érzés, hogy a nemzetünk boldog és sorozatban második alkalommal Szlovákia ott lesz az Eb-n.
- Bajnokok Ligája-csoportkör, Európa-bajnoki kvalifikáció. Gondoltad volna ezt fél évvel ezelőtt?
- Dehogy! Fél éve még csapatom sem volt, erre most a Fradival a Bajnokok Ligája csoportkörében topcsapatok ellen játszhatok, Szlovákiával pedig jövőre ott lehetek az Európa-bajnokságon pályafutásom során először. De ezért kiváló sportág a labdarúgás, mert szinte bármi megtörténhet egyik pillanatról a másikra. Emlékezetes időszak lesz ez a karrieremben.
- Te vagy a hetedik ferencvárosi labdarúgó, aki a válogatottjával kijutott az Eb-re, ezzel egy régi rekordot állítottak be a Fradinál.
- Óriási élmény, de hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy gratuláljak Magyarországnak is, hogy kijutottak az kontinensviadalra. Ha valakik, a magyarok megérdemelték.
Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.
Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!
December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.
Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!