2024. június 16.
Vonulás, megbotlás, költözés, készülés
Svájciakat dicsérő német lapok, bulizó szurkolók, hibaelemző válogatott - készülünk a németek ellen.

Szombaton időben elindultunk a magyar szurkolók számára meghirdetett gyülekező helyszínére, amely egy vasút melletti gyártelep volt, Kölnben ugyanis már napokkal korábban hirdették nagy tömeg, dugók várhatók.

Sajtkalapos svájciak

A német precizitás megkopott a szervezés bizonyos elemeit látva, de ennek ellenére sima volt utunk, közben mindenfelé pirosba öltözött drukkereket láttunk, akár magyar, akár svájci szurkoló került a közelünkbe.

Utóbbiak focikultúrájához hozzátartozik a jelmezek viselete, így aztán sajtkalapos, kolompos, tehénnek öltözött helvétekkel is összefutottunk. 


Eljött a meccs napja

A vonulás kezdőpontjánál már hatalmas tömeg hömpölygött, rendőrök, önkéntesek, kommandósok biztosították a nyugalmat. Voltak honfitársaink, akik már egy nappal korábban, voltak akik szombaton keltek útra. A repülővel érkezők késés miatt lecsúsztak a vonulásról, amelyet előbb egy nagy buli, a Groupama Arénában is rendre zenét szolgáltató lemezlovas, Náksi Attila műsora fűtött fel.

Náksi Attila a pult mögött

A Fradi szpíkere, Szendrey Zsolt Károly „Szasza” közreműködésével készült új Eb-sláger, az Eljött a meccs napja c. szám is megszólalt. Magyarország számos pontjáról, illetve Németországból, és más közeli országokból érkező magyar drukkerek önfeledten ugráltak, énekeltek a retro és a focimeccseken rendre felcsendülő ritmusokra.

Eljött a meccs napjaaaa

A tömeg 12:30 indult meg a RheinEnergie Stadion felé, a helyiek pedig az út szélén állva és az ablakokból kilesve nézték olykor meglepve, olykor elismerően bólogatva a magyar tábor haladását.   

A fotózkodó szőke hölgyekért odavoltak a vonuló szurkolók

Indul az utazás, csak erre vártál

Ünneplés balhé nélkül

A stadionon kívül és belül sem volt balhé, igazi fociünnep volt a Svájc elleni Eb-nyitómeccsünk, csak az eredmény nem adott okot az örömre. A kiváló korábbi olimpiai és világbajnok ökölvívó, a Fradi TV házigazdája Kovács "Kokó" István is felbukkant a stadionban, mint szurkoló. Rövidke ünnepég előzte meg a kezdést. Kovács Kokó István és barátai Kölnben

Időközben kiderült, amely már sejthető volt, Gulácsi Péter élvezi Marco Rossi bizalmát Dibusz Dénes helyett a kapuban. Így egyetlen Fradi-játékosként Varga Barnabás került a kezdőbe, Botka Endre is a cserepadon kapott helyet.

Az első félidő rémálomszerű volt, erről ITT beszélt Marco Rossi.

A második félidőben viszont jöttek a Varga-fejesek, az egyik be is akadt, ekkor szinte felrobbant a stadion a hangerőtől. A folytatásban közel álltunk az egyenlítéshez, de egy védelmi hiba után kapott gól lezárta a meccset. Varga Barnabás értékelése ITT olvasható. 

Varga köszöni meg Szoboszlainak a gólpasszt


Lapszemle


Bár vasárnap a legtöbb bolt zárva tart Németországban, az internetes lapokat böngészve kijelenthető, a magyar-svájci találkozó hozta lázba legkevésbé a németeket. A Bildet és a Kickert böngészve megállapítják, hogy magyar csapat nincs könnyű helyzetben, mert egy vereséggel érkezik az erődemonstrációval nyitó házigazda Németország elleni találkozóra. Kicsit bővebben Duah és Embolo gólját emelik ki, amely megnyitotta és lezárta a meccset Svájcnak. A Die Welt megérdemelt, a Süddeutsche Zeitung meglepő különbségű győzelemről ír, míg a kölni székhelyű Express egy érdekes pluszt is kiemel a svájciakkal kapcsolatban, hogy a szurkolóik a legrendesebb vendégszurkolók az országban.

A Bild vasárnap egy ijesztő hírről is beszámolt, le kellett lőni Hamburgban egy férfit, aki a lengyel-holland meccsre készülő szurkolókra rontott egy molotov-koktéllal és egy jégcsákánnyal...


Irány Ulm


A FradiMédia csapata vasárnap délelőtt hátra hagyta Kerpent és Ulm felé vette az irányt, ahol a következő hetet tölti, fél úton a válogatott osztrák határhoz közeli bázisa és a hátralévő két csoportmeccsünk helyszíne, Stuttgart között. Először hétfőn fogjuk meglátogatni a válogatottat Weiler im Ällgauban, s meg is mutatjuk egy videóban hol készülnek a labdarúgók, köztük a három Fradi-játékos.


Készülünk a németek ellen


Szabó Gergőtől, a válogatott sajtófőnökétől megtudtuk, a nemzeti együttes a kölni találkozó után azonnal visszarepült Weiler im Allgäuba. Vasárnap a reggeli után edzés szerepel a programban, akik pedig játszottak a Svájc elleni mérkőzésen regenerálódnak. Délután pedig videóelemzés lesz. Hétfőn hasonló program várható, tréninggel és videós meetinggel. 

Vargáék edzésben (fotó:mlsz.hu) 

Kövessetek minket és élvezzétek folyamatosan frissülő tartalmainkat a FradiMédia minden felültetén: a fradi.hu mellett Facebook- és Instagram-csatornánkon, valamint a Youtube-on és Tiktokon is.

Szabó Dávid (Németország)

Labdarúgó-Eb-programunk

A csoport:
Június 15., szombat  Magyarország-Svájc 1-3
Június 19., szerda     Németország-Magyarország 18 óra, Stuttgart
Június 23., vasárnap  Skócia-Magyarország 21 óra, Stuttgart

Csoport állása:
1. Németország 1 1 - - 5-1 6 pont
2. Svájc 1 1 - - 3-1 6 pont
3. Magyarország 1 - - 1 1-3 0 pont
4. Skócia 1 - - 1 1-5 0 pont


A fradista Eb-útinapló korábbi részei:

1. rész ITT olvasható!

2. rész ITT olvasható!

Cikkajánló

„Legyen tele a stadion, és akkor pokol vár a Nice-re!”

Dán védőnk, Stefan Gartenmann elmondta, mit tudtak meg eddig a francia csapatról - VIDEÓ

FTC-DVSC: indul a jegyértékesítés

Ha volt jegye a Puskás Akadémia és a Fehérvár ellen is, akkor a DVSC elleni belépőt ajándékba adjuk.

FTC-Nice: várja a Fradi Kamion

A csütörtöki UEFA Európa Liga-mérkőzés napján 15.45 és 18.45 között csodálhatják meg országjáró járművünket.

Fontos szurkolói információk az ETO elleni bajnokira

A rendőrség jelezte, a szigorú átvizsgálás miatt lassú beléptetésre kell számítani.

FTC-Nice: színes programkínálattal várjuk

Érdemes lesz időben érkezni a stadionba a franciák elleni UEL-mérkőzésünkre.

Betegségből gyógyuló gyermekeket láttunk vendégül

Élményprogramunk során a gyermekek stadiontúrán vettek részt, majd a Fehérvár FC elleni bajnokit nézték meg.

Indul a jegyértékesítés a Győr elleni bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk október 27-én, vasárnap 17.45-től lép pályára a Győr vendégeként.

„Ha a fiam kísért be, nyertünk, hozom a Nice ellen is”

Dibusz Dénes elmondta, amikor kislánya kinn volt a meccsen, még gólt sem kapott – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin