Deák Ferenc 1922. január 16-án született Budapesten, azon belül is Ferencvárosban. A család péküzletében munkát vállaló fiú 13 évesen kezdett el futballozni, először kapusként, egy edzés alkalmával viszont a labda úgy fejen találta, hogy elveszítette az eszméletét. A szülei ezután eltiltották a labdarúgástól. Kivételes tudására felfigyelt az FTC edzője, az akkoriban a tehetségeket kutató Berkessy Elemér, aki meggyőzte a szülőket, hogy fiúk folytassa a focit, de kikötötték, hogy a kapuba nem állhat.
A kis Deák Ferenc a pestszentlőrinci SZAC-ban kezdte pályafutását, itt kapta a „Bamba” becenevet.
- Még Lőrincen neveztek el így, mert jó szokásom szerint a középkör táján, a felezővonalnál helyezkedtem el, látszólag úgy, mintha semmi dolgom nem lenne ott. Bambultam, de amikor jött a labda, mindig gyorsan és váratlanul mozdultam meg. Hiába, támadni és gólt lőni, ez a legszebb a futballban! Még ilyen bambásan is... – mondta el évekkel később egy interjúban Deák Ferenc.
Az 1945/1946-os szezonban 34 mérkőzésen 66 gólt szerzett, ami máig világrekordnak számít, de a következő bajnokság góllövőlistáját is az élen zárta 48 találattal. Az 1947-es szezontól csatlakozott a Ferencvároshoz, ahol 1950-ig összesen 111 mérkőzésen 155 gólt szerzett. Csapatunkkal egy bajnoki címet nyert, az 1948/1949-es idényben a megalakulása fél évszázados jubileumát ünneplő együttes 30 mérkőzésén szerzett 140 góljából 59 találattal vette ki a részét, amely szintén gólkirályi címet jelentett neki. Politikai okok miatt a szezon végén az ősi rivális Budapesti Dózsához távozott. Játékoskarrierje utolsó éveit a VM Egyetértésnél, a Bp. Spartacusnál, illetve a Siófoknál töltötte.

Deák Ferenc az 59 gólért járó trófeával
A válogatottban 1946 és 1949 között 20 mérkőzésen 29-szer volt eredményes, amely 1,95 gólaránynak felelt meg, ez pedig szintén a mai napig világrekordnak számít. A FTC örökös bajnoka 1992-ben vehette át az FTC Aranydiplomáját, 1997-ben Münchenben pedig az „Évszázad gólkirálya” címét érdemelte ki a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezettől, az IFFHS-től. 1998. április 18-án hunyt el Budapesten. „A Fradi gólkirályai” című korábbi sorozatunkban az ITT elérhető írással emlékeztünk meg róla.
Deák Ferenc január 16-án ünnepelné 100. születésnapját. A korszakos csatárzseni emléke előtt tisztelegve a Fradi Múzeum és a Puskás Intézet közösen egy időszakos kamarakiállítással készült. A kiállított tárgyak között van a néhai támadó több, egykori pestszentlőrinci, ferencvárosi és válogatott relikviája is.
Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.
Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!
December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.
Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!