2023. március 19.
„Szerencsétlen volt, hogy magunkra húztuk a ZTE-t”
Férfi focicsapatunk vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov tudta, hogy nem számíthat könnyű meccsre.

Mint megírtuk, bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk vasárnap este 1-0-s vereséget szenvedett a ZTE FC otthonában. Az OTP Bank Liga 24. fordulójában lejátszott mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.

- Tudtuk jól, hogy Zalaegerszegen sosem játszunk könnyű meccseket, ezúttal is nehéz mérkőzésre számítottunk. Azzal is tisztában voltunk, hogy az ellenfél szeret nyomást gyakorolni, általában hosszú labdákkal operál, valamint erős a párharcokban. Szerencsétlen volt, hogy az első félidő végén magunkra húztuk az ellenfelet és engedtünk egy gólt a ZTE-nek, a második félidőben már nem is sikerült fordítanunk az eredményen. Az elmúlt hetekben a szerencse sincs mindig velünk – értékelt a tréner.

A következő időszakban a nemzeti válogatottaké a főszerep, bajnokit legközelebb április 2-án, vasárnap játsszunk a MOL Fehérvár FC ellen a Groupama Arénában. Jegyinformációkért kattintson IDE!

Cikkajánló

Vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligáját

A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin