Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 1-0-s hátrányból várja a görög Olympiakosz elleni UEKL-rájátszás budapesti visszavágóját, amelyet a francia sztárbíró, Clément Turpin vezet majd. A találkozó előtti napon vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics és támadónk, Varga Barnabás válaszolt az újságírók kérdéseire.
- Már a középkezdésre is felálltunk, mert a partjelző nem intett lest - emlékezett vissza a Görögörszágban az első percben les miatt érvénytelenített góljára Varga Barnabás. - Kellemetlen volt, de nem törte meg a csapatot, ugyanazt tudtuk játszani ezután is, amit szerettünk volna. Jót tett nekünk, hogy kihagytuk a hétvégi bajnokit, hiszen sokat kivett belőlünk a múlt heti mérkőzés. A csütörtöki lesz a szezon meccse. Biztos vagyok benne, hogy jó hangulat lesz, mi készen állunk. A felkészülés nagy részét kihagytam, de most már eltelt pár hét, egyre jobban érzem magam, közelítek a 100%-os formához. Mindenkinek célja a továbbjutás, csak ezzel foglalkozunk. Az 1-0 nem egy nagy előny ellenfelünknek. Itthon is hasonló játékot akarunk játszani. Athénban működött az a játék, amit kitervelt a mester, most is lesznek lehetőségeink - zárta gondolatait Varga Barnabás.
Támadónk után vezetőedzőnket, Dejan Sztankovicsot kérdezték az újságírók.
- Nem oszt, nem szoroz, hogy egyel több vagy kevesebb meccset játszunk - utalt arra Sztankovics, hogy míg az FTC elhalasztotta hétvégi bajnokiját, addig az Olympiakosz pályára lépett a PAOK ellen. - Mióta szeptemberben a csapathoz jöttem, soha nem volt ilyen hosszú munkahetem. Sokan azt mondják, ez lesz az év meccse, én a pillanat meccsének nevezném. Felkészültünk rá! Az athéni összecsapáson voltak dolgok, amik örömet okoztak, de olyanok is, amin javítanunk kell. Mint mondtam, hosszú hét áll mögöttünk. A csapattal is átbeszéltük, min kell változtatnunk. Mindent aprólékosan elemeztünk, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket a felkészülés alatt. Ez lesz a nagybetűs meccs. Ebbe mindenkit szeretnék bevonni, az egész személyzetet, a klubot, a szurkolókat, mindenkit! Amikor azt mondtam, legyen pokol itthon, ezt komolyan gondoltam. Ne csak nézzék az emberek, ne legyenek idegesek, ha nem sikerül egy passz, vagy egy beadás, hanem higgyenek abban, hogy győzhetünk, higgyenek a csapatban. Nem szabad úgy kezdenünk, hogy mindent egy lapra teszünk fel. Eljöhet a pillanat, amikor all int kell mondani, de az első perctől az utolsóig szervezetten, nagy hittel kell játszanunk - mondta vezetőedzőnk.
Az FTC – Olympiakosz mérkőzést február 22-én, csütörtökön 21.00-tól rendezik. A nagy érdeklődés miatt felhívjuk drukkereink figyelmét, érkezzenek időben a stadionhoz!
Férfi labdarúgás,
UEFA Európa Konferencia Liga, rájátszás, 2. mérkőzés
FTC – Olympiakosz
Budapest, Ferencváros Stadion
2024. február 22. csütörtök, 21.00
Játékvezető: Clément Turpin
Murvás parkolónkban, a Telekom mélygarázsban és az MVM Dome parkolójában is parkolhatnak szurkolóink.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
Vezetőedzőnk a csapat állapotáról, és vasárnapi ellenfelünkről is beszélt.
Vasárnap 16:30-tól a bajnoki rangadón is várjuk önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe-ban.
A Paks elleni vasárnapi hazai bajnoki mérkőzésünkön jelentős engedménnyel vásárolható meg az 1899 ágynemű.
Ezúttal is indítunk nyereményjátékot, mellyel a 2026/27-es bajnoki idényre szóló bérletet nyerhet.
Gruber Zsombor érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
Bagi Ádám jelenleg a Soroksár játékosa, de bízik benne, hogy hamarosan lehetőséget kap a Ferencvárosnál.