
Lipcsei Pétert egyetlen szurkolónknak sem kell bemutatnunk. Élő legendánk klubrekordot jelentő, 649 mérkőzésen lépett pályára csapatunk színeiben és 170-szer volt eredményes. Az évek során csapatunk ikonikus alakjává vált hallatlan kitartásának, munkabírásának, odaadásának és csupaszív játékának köszönhetően. A mieinkkel négyszer lett magyar bajnok, továbbá hat alkalommal hódította el a Magyar Kupát, illetve csapatunkkal megjárta 2004-ben az UEFA kupa csoportkörét is. 1990-es bemutatkozása után, 1995-ben úgy döntött, kipróbálja magát külföldön is, így az FC Porto játékosa lett, amellyel bajnoki címet is ünnepelhetett, majd később az Espinho csapatához került. Ezt követően az 1997/1998-as szezont kölcsönben ismét a Fradinál töltötte, majd az idény után az osztrák Austria Salzburg légiósa lett.
Véglegesen 2000 nyarán tért vissza hozzánk, és innentől kezdve tíz éven át szolgálta a Ferencvárost. Klubunk ikonja végül 2010. május 22. után akasztotta szögre a stoplisát, ám ezt követőn sem szakadt el a labdarúgástól, hiszen immáron nem a pályán, hanem annak a szélén, mint vezetőedző hódolt munkájának és szenvedélyének, a labdarúgásnak. 2010 és 2014 között második csapatunkat, míg 2014 és 2017 között U21-es gárdánkat irányította. Ezután írt alá 2017. június 20-án fiókcsapatunkhoz, a kis Fradihoz, a Soroksárhoz.
Lipcsei Péter első szezonjában a húszcsapatos NB II-ben a 8. helyen végzett a csapattal, amely 38 bajnokijából 15-t megnyert, 11 döntetlen mellett 12-szer kapott ki. A 2018/2019-es idényt még egy hellyel előrébb tudta zárni irányításával a kis Fradi, amely ezúttal 18-szor győztesen hagyhatta el a pályát, öt döntetlen mellett 15 vereséget számlált, azonban a sárga-feketék nem is a bajnokságban, hanem a Magyar Kupában alakítottak nagyot, ugyanis Lipcsei Péter egészen az elődöntőig vezette a csapatot – többek között a Puskás Akadémiát legyőzve –, ahol végül a Honvéd tudta megállítani fiókcsapatunkat.
A tavalyi szezont a pandémia miatt törölték, míg a mögöttünk hagyott idényt ismét a középmezőny elején, a 8. helyen zárta a Soroksár 16 győzelemmel, 9 döntetlennel és 13 vereséggel. Lipcsei Péter az NB II-ben vitézkedő csapat kispadján eddig 155-ször ült, és eddig 68 győzelem, 31 döntetlen és 56 vereség a mérlege. Az évek óta tartó stabil teljesítmény után nem volt kérdés, hogy a vezetőség újfent meghosszabbítja korábbi kiváló játékosunk kontraktusát.
- Élvezem a munkát Soroksáron, hiszen a fiatal játékosokat tanítgatni és egyengetni az útjukat egy remek dolog. Edzőként ez lesz a tizedik évem, ebből az ötödik Soroksáron. Természetesen jó lenne még mindig futballozni, de a korral nem lehet vitatkozni sajnos. Örülök, hogy itt dolgozhatok, az új szezonban is próbáljuk majd a maximumot kihozni a csapatból – nyilatkozta Lipcsei Péter a FradiMédiának.
A Lipcsei Péterrel készült teljes interjúnkat az új Fradi Applikáción keresztül olvashatod el. Ehhez nincs más dolgod, mint letölteni az appot és bejelentkezni. A megújult Fradi Applikációról ITT írtunk bővebben.
A törökországi UEL-selejtezőnkre augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:00-tól kerül sor.
A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.
Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.
Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.
Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.
A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.
Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.