2024. március 10.
„Nagyszerű hangulatot teremtettek a szurkolóink”
A Fehérvár 2-0-s legyőzése után vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt.

Amint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk legyőzte a Fehérvárt, így kihasználta a Paks DVSC elleni botlását, ezzel pedig az NB I élére állt. A 2-0-s siker után vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt.

- Nehéz elemezni a hibákat egy 2-0-s siker után, minden meccsen előfordulnak, ez a játék része - kezdte Dejan Sztankovics. - Amit mindenképp nézni kell, az az áldozat, a mutatott játék. A Fehérvár kemény ellenfél volt, tudtuk, hogy maximálisan motiváltak, jól védekeznek, jól szervezettek. A meccs előtt mondtam a srácoknak, legyenek türelemmel, mert nem az első percben kell megnyerni a meccset. Tudjuk, milyen győzelmi kényszerben játszani, főleg akkor, ha a végső cél a bajnoki cím megszerzése.

Az újságírók arra voltak kíváncsiak, mit jelent a csapatnak az, hogy megelőzte a Paksot.

- Egy közös célért küzdünk, ez a bajnoki cím - folytatta vezetőedzőnk. - Néha nem szép és jó játékkal is jobb győzni, mint szép játékkal kikapni. Nagyon jó játékot mutattunk. Nagy köszönet a szurkolóknak, akik együtt éltek a játékkal, nagyszerű hangulatot teremtettek.

Végezetül Varga Barnabást dícsérte Dejan Sztankovics.

- Nagyon szeretem benne, hogy megfelelően tud érkezni a labdákra, de kell mögé egy csapat is, akik olyan passzokkal szolgálják ki, mint most Marquinhos és Civic. A tizenhatoson belülre nagyszerűen érkezik, de azt is észre kell venni, hogy olyan helyzetekben is, amikor nincs nálunk a labda, ilyenkor is megnyilvánul a képessége. Nagyszerűen hozza azt, amit kell.

Férfi labdarúgócsapatunk legközelebb március 17-én, vasárnap 14.45-től a Puskás Akadémiát fogadja a Groupama Arénában a bajnokság 25. fordulójában.

Cikkajánló

FTC–Ludogorec: indul a jegyértékesítés!

Február 9-én 14 óráig csak az éves, a tavaszi bérletes, és az UEL-bérlettel rendelkezők vehetik meg jegyeiket.

Hurka kóstolás Gómezzel és vicces kvíz a női kézisekkel

A Fradi TV legújabb adásában cuki, új rovatunk is debütál, de fotózunk is egy kicsit.

Nyerj egy hazai Fradi-mezt!

Válaszolj a TikTokon feltett kérdésre január 30. és február 6. között és nyerj egy hazai bajnoki mérkőzésmezt!

Sajtóakkreditáció az Újpest elleni bajnokira

A média munkatársai február 6., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Hétfőn játsszuk az örökrangadót

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítetett a 22. és a 23. forduló menetrendjét.

Íme, a Paks elleni győzelmünk legszebb pillanatai

Gruber gólja döntött, elhoztuk a három pontot a Pakstól - VIDEÓ!

Robbie Keane: „Megmutattuk a karakterünket!”

Ír vezetőedzőnk elégedetten értékelte a Paks elleni 1-0-s idegenbeli sikert.

Gruber döntött, fontos győzelem Pakson

Férfi labdarúgócsapatunk kiélezett meccset nyert meg 1-0-ra a Paks vendégeként a Fizz Ligában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin