2023. november 11.
Sztankovics: „Veszélyes a Fehérvár, de nyernünk kell!”
Vezetőedzőnk szerint bátor játék kell az elmúlt fordulókban egyre jobb teljesítményt nyújtó fehérváriak ellen.

Magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk november 12-én, vasárnap 16.00-tól a Fehérvár FC-t fogadja az OTP Bank Liga 13. fordulójában. A találkozó előtt vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics osztotta meg várakozásait.

- A Genk elleni eredményt el kellett fogadnunk, még akkor is, ha nem voltunk elégedettek a helyzettel. Ezen most már túl kell lépnünk, mert fontos feladat vár ránk a hétvégén. A Fehérvár az utóbbi fordulókban jelentős fejlődést mutatott, veszélyes ellenfél lesz. Ugyanakkor nekünk nem lehet kérdés, hogy a múlt heti kecskeméti vereségünket feledtetni kell, ráadásul hazai közönség előtt. Alaposan kielemezzük a fehérváriakat, de ugyanazt a mentalitást és bátor játékot szeretném látni a pályán, amelyet csütörtökön mutattunk a belgák ellen – mondta Dejan Sztankovics.

Szurkolóinknak ismét érdemes lesz időben kilátogatni a vasárnapi bajnokira a Groupama Arénába, ugyanis, ezen a meccsnapon tartjuk meg az Állatok Napját, de ezen kívül is számos programmal várjuk drukkereinket. Ezekről bővebben ITT olvashat.

A Fehérvár elleni bajnokira érvényes meccsjegyüket a nap 24 órájában megvehetik az interneten, a meccsjegy.fradi.hu-n, valamint személyesen a Groupama Aréna jegypénztáraiban is (H.: zárva, K-P.: 10.00-18.00, Szo.: 09-13.00, kivéve meccsnapon, V.: zárva, mérkőzésnapon a kezdésig)! Ezen kívül ne feledje: ha volt jegye az Újpest ellen, a Fehérvár elleni belépője most ingyenjegyet ér! Akciónk részleteit keresse ITT!

Meccsnapon is várja önöket a Fradi Múzeum és a Fradi Shop!

Legutóbbi felújítása óta már mérkőzésnapokon is látogatható az FTC páratlan történelmét bemutató Fradi Múzeum, amely 2015-ben - a magyar sportklubok közül elsőként - hivatalos múzeumi státuszt kapott. A múzeumban 200 négyzetméteren elevenedik meg a klub történelmének valamennyi fontos relikviája, így Albert Flórián Aranylabdája is, de korabeli öltözőszekrényeket, régi mezeket, sztársportolók használati tárgyait is láthatják az érdeklődők. A megújult Fradi Múzeum több interaktív szakasszal is kibővült azért, hogy a látogatók a modern kornak megfelelően akár virtuálisan is átélhessék a múzeumi élményt. Mindezek mellett a Fradi Múzeum rendre időszaki kiállításoknak ad otthont – jelenleg a VVK-győztes, Európa-bajnoki és olimpiai bronzérmes korábbi labdarúgó, Rákosi Gyula életéről szóló, Rákosi 85 című tárlatot nézhetik meg az érdeklődők. A múzeum szomszédságában található Fradi Shopban beszerezhetik a szurkolói kellékeket, de boltunk termékeit megtalálják a jegypénztárnál található Mini Shopnál, valamint a Groupama Aréna felszíni parkolójában állomásozó Fradi Kamionnál és Fradi Minibusznál is.

Cikkajánló

Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb

Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.

Kezdődik a munka!

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.

Kazahsztán ellen zárja az idényt válogatottunk

Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.

Joseph sem tudott segíteni csapatán

Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.

Pinte Attila: „Megértem Borbély Balázs döntését”

Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.

Osváth Attila: Szerintem tudtuk irányítani a mérkőzést

Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!

Osváth Attila kezdett, a válogatott legyőzte a finneket

Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.

Akár 75%-os kedvezmények a Fradi Garázsvásáron

Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin